"A nép a kormány lemondását akarja"
Tunézia - újabb tüntetés a fővárosban
Folytatódnak a tüntetések a tunéziai fővárosban: csütörtökön mintegy ezren vonultak Tuniszban az eddigi uralkodó párt székháza elé, s a hadsereg figyelmeztető lövéseket adott le, hogy a tiltakozók ne próbáljanak átmászni a székház udvarát körülvevő falon - közölte egy jelen lévő tudósító.
2011.01.20 15:07MTI"A nép a kormány lemondását akarja" - skandálták a tüntetők, és "Nem félünk már tőletek, árulók", valamint "RCD, kifelé!" szövegű transzparenseket tartottak a magasba, az utóbbival a bukott Zin el-Abidin ben Ali elnök pártjára, az Alkotmányos Demokratikus Egyesülésre utalva.
A korábbi napokon történtekkel ellentétben a demonstrálóknak most sikerült eljutniuk a belügyminisztériumhoz és onnan folytatni útjukat az RCD-székházig, erőszak nélkül túljutva a Habíb Burgiba sugárút vékony rendőrkordonjain. A harckocsik, amelyeket több napja állított a hadsereg a székház elé, csütörtök reggel már nem voltak ott.
"Én önökkel vagyok. Nem fogunk lőni önökre, csak az a lényeg, hogy a gyűlés békés legyen" - intette nyugalomra a tömeget a hadsereg egy ezredese, és az emberek megtapsolták.
A tunéziai utcák népe és az ellenzék egy része élesen bírálja, hogy Ben Ali volt csapatának nyolc tagja benne van a hétfőn alakult átmeneti kormányban, s ott olyan kulcsposztokat birtokolnak, mint a belügyi, a védelmi, a külügyi és a pénzügyi tárca.
Csütörtökön egyébként mindegyikük lemondott RCD-tagságáról és pártbeli megbízatásairól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


