Sikertelen szabadítási kísérlet
Meghalt a két Nigerben elrabolt francia
A francia erők sikertelen szabadítási kísérlete közben életét vesztette két francia férfi, akiket péntek este raboltak el fegyveresek a nigeri fővárosban, Niameyben - közölte szombaton Párizsban a francia védelmi minisztérium szóvivője.
2011.01.09 00:11MTIAlain Juppé védelmi miniszter nyilatkozata szerint a két férfit halva találták az emberrablókkal vívott összecsapás helyszínén.
A beszámolók szerint a nigeri hatóságok és a helyi francia erők katonái a bűntény után azonnal üldözőbe vették az emberrablókat, és többször is harcba keveredtek velük.
Az üldözés egészen Mali határáig folyt, ahol Juppé közlése szerint újabb összecsapásra került sor.
"A térségben lévő francia erők által indított és összehangolt művelet eredményeképpen a terroristáknak útját állták a mali határnál, és közülük többet elfogtak" - mondta a francia miniszter, hozzátéve azonban, hogy az összecsapás után a két túszt halva találták.
Az emberrablók üldözőbe vételéről szombaton beszámolt Nicolas Sarkozy francia elnök is, aki egy kerekasztal-tanácskozáson vett részt Martinique szigetén.
A nyugat-afrikai Nigerben az elmúlt években több nyugati ország állampolgárát is elhurcolták, akik végül gyakran az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat észak-afrikai szárnyának kezére kerültek. A túszok nagy része az emberrablók követeléseinek teljesítése után visszanyerte szabadságát, elemzők szerint összesen több millió dollár váltságdíj fejében, jóllehet a hatóságok hivatalosan soha nem ismerik el, hogy fizetnek az elraboltak elengedéséért.
Július óta másodszor próbáltak kiszabadítani - sikertelenül - francia túszokat a térségben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


