Az ENSZ BT Isztambulba megy
A nagyhatalmak január 20-án tárgyalhatnak Iránnal
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagállama és Németország képviselői a tervek szerint január 20-án Isztambulban tárgyalnak újra Iránnal annak vitatott atomprogramjáról - közölte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, Catherine Ashtonnak a szóvivője.
2011.01.08 08:14MTIMaja Kocijancik pénteken elmondta, hogy tanulmányozzák az időpontot, s kedvező visszajelzést kaptak Irántól azzal kapcsolatban.
A tárgyalások várhatóan "körülbelül másfél napig" tartanak majd - tette hozzá.
A Farsz iráni hírügynökség péntek este - hírforrás megjelenése nélkül - arról számolt be, hogy az isztambuli tárgyalásokat január 21-én és 22-én tartják meg.
Catherine Ashton az 5+1 országcsoport - az ENSZ BT öt állandó tagállama és Németország - nevében közvetítőként jár el az ügyben.
A felek 14 hónapos szünetet követően tavaly december elején Genfben tárgyaltak az iráni nukleáris programról, de csak abban állapodtak meg, hogy ez év elején újabb tárgyalási fordulót tartanak.
A nyugati országok azzal vádolják Iránt, hogy polgári célúnak mondott atomprogramja leple alatt nukleáris fegyver előállítására törekszik. Teherán ezt következetesen cáfolja. Az ENSZ már többször szankciókat rendelt el Irán ellen, mert a világszervezet követelése ellenére nem állította le urándúsító tevékenységét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


