"A bálványimádás mocskos odúja"
Két halott - Keresztény családok otthonait támadták Bagdadban
Összesen tizennégy, keresztény családok lakta ház ellen intéztek pokolgépes, illetve kézigránátos támadást Bagdadban csütörtök éjszaka, s az iraki belügyminisztérium pénteki közlése szerint a merényletekben két ember halt meg, további tizenhat megsebesült.
2010.12.31 12:00MTI - Fotó: en.loadtr.com
Az első támadás az iraki főváros délnyugati részén történt, ahol két gránátot dobtak egy keresztény otthonba, a robbanások egy személyt megöltek, négyet pedig megsebesítettek.
A rendőrségnek négy pokolgépet sikerült hatástalanítani - ellenőrzött robbantással -, így csak tíz keresztény otthonban okoztak károkat a robbanószerkezetek.
A keresztények elleni, összehangolt támadásokért egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget, de az akciók az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnya által az utóbbi hónapokban a keresztény közösségek megfélemlítésére alkalmazott módszereire utalnak.
Október végén legalább 68 ember meghalt, mert szélsőségesek mise alatt megtámadtak egy templomot, és túszul ejtették a híveket. Akkor az al-Kaida iraki szárnya, az Iraki Iszlám Állam vállalta magára a támadást "a bálványimádás mocskos odúja" ellen.
A túszejtők Irakban és Egyiptomban fogva tartott al-Kaida-tagok szabadon engedését követelték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


