Vérben tocsogó vidék

Latin-Amerika - a kontinens, ahol a legtöbb gyilkosság történik

Latin-Amerika talán legfőbb jellemzője 2010-ben az erőszak volt: a kontinens életére rányomta bélyegét az egyre kiterjedtebbé váló bűnözés.

2010.12.30 08:36MTI

Latin-Amerikában kétszer annyi gyilkosság történik, mint bármely más földrészen, s ez immár egy évtizede így folyik – mondta el a salvadori Közép-Amerika Egyetem emberi jogi intézetének vezetője, Benjamin Cuellar.

Mexikóban
például rekord dőlt: az év eleje óta 13 ezer gyilkosságot követtek el, és ez csak a hivatalos adat. Az erőszakos halálesetek száma egyre nőtt Felipe Calderón elnök 2006 decemberi hivatalba lépése óta, aki beiktatása után - mintegy 50 ezer katona bevetésével - példa nélküli offenzívát indított a kábítószercsempészek ellen. S míg a drogbandákat valóban komoly csapások érték, a „háború” időközben több mint 28 ezer áldozatot követelt, jelentős részben a polgári lakosság körében. A harc ugyanis nem csak a biztonsági erők és a drogbárók között folyik: ez utóbbiak is elkeseredett küzdelmet vívnak egymás ellen az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-csempészet útvonalainak ellenőrzéséért, s eközben (főként megfélemlítés céljából) válogatás nélkül gyilkolják a civileket, illetve az újságírókat.

Latin-Amerikában az újságírók számára Mexikó a legveszélyesebb ország: a Riporterek Határok Nélkül (RSF) elnevezésű szervezet adatai szerint 2000 óta 68-an veszítették itt életüket.

A kartellek egyébként a kábítószer-kereskedelem mellett embercsempészettel is foglalkoznak. Ennek legszörnyűbb példáját szintén Mexikó adta, idén augusztusban: a "Zéták" nevű banda tagjai 72 illegális - az Egyesült Államokba tartó - bevándorlót mészároltak le egy eldugott kis tanyán.

A különböző latin-amerikai bűnszövetkezetek legfőbb célja, hogy saját tevékenységi körükre (legyen szó drog-, illetve embercsempészetről, szerencsejátékok szervezéséről, vagy prostitúcióról) helyi, sőt regionális monopóliumot szerezzenek. Ezt úgy vélik biztosítottnak, ha kizárólagos uralomra tesznek szert egy egész városnegyed, vagy éppen régió felett: a helyzetet jól mutatja az az akciósorozat, amelyre a brazil hatóságok kényszerültek a minap Rio de Janeiróban, megpróbálva kiszorítani a bűnbandákat az ottani favellákból.


"Öt évvel ezelőtt még külön-külön említhettük a kábítószerkartelleket, az embercsempészek csoportjait, vagy éppen az emberrablásra szakosodott bűnbandákat: ám most úgy tűnik, mindez egyesült, méghozzá az integrált bűnszervezetek keretében" - vont mérleget José Miguel Insulza, az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) főtitkára.

Persze hamis lenne a kép, ha Latin-Amerika kapcsán csupán az árnyoldalakról beszélnénk. 2010-ben békés váltás történt a kontinens legjelentősebb hatalmának - és egyben legnagyobb államának – életében, s ráadásul Dilma Rousseff személyében először választottak nőt elnökké Brazília történetében. Rousseff sikere is azt mutatja, hogy a kontinensen lassan már a múlté a hagyományokban gyökerező férfiuralom: ráadásul nem is ő az első "fecske", hiszen Chile élén egészen 2010-ig egy nő, Michelle Bachelet állt, s a kontinens másik nagyhatalmát, Argentínát is egy hölgy, Cristina Kirchner vezeti.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.