Terrorcselekményre készültek?
Levélbombákat találtak Rómában a görög nagykövetségen
Rendőrök és tűzszerészek lepték el hétfőn az olasz fővárosban, Rómában Görögország nagykövetségét azt követően, hogy gyanús küldeményeket találtak a képviseleten - közölte a rendőrség és a helyi sajtó.
2010.12.27 13:34MTIA riasztás előzménye, hogy a múlt héten csütörtökön levélbomba robbant Svájc és Chile római nagykövetségén, a detonáció két embert megsebesített. Egy, a görög anarchistákkal kapcsolatban álló olasz anarchista csoport jelentkezett a küldemények feladójaként.
Nikola Coitisz, a római görög képviselet konzulja azt mondta, bizonyos, hogy levélbomba a küldemény.
Az olasz csendőrség szóvivője közölte, hogy robbanóanyagot tartalmazott a görög nagykövetségen talált csomag. Hozzátette, a tűzszerészek szétszedik a szerkezetet, hogy megállapítsák a múlt hetihez hasonlóról van-e szó, vagy azt más készítette. Athénban Grigorisz Delavekurasz külügyi szóvivő azt mondta, hogy római képviseletükön senki sem sérült meg, mert már korábban emelt szintű biztonsági intézkedéseket foganatosítottak.
"A követséget kiürítették, a személyzet az épülettől távolabb gyűlt össze, hogy mindenkit számba vegyenek. A kérdés rendezése most az olasz rendőrök kezében van" - tette hozzá.
Korábban a Sky TG24 hírtelevízió úgy értesült, hogy gyanús csomagot találtak Venezuela nagykövetségén is. A rendőrség azonban azt közölte, hogy tévesnek bizonyultak azok a hírek, amelyek szerint Venezuela, Dánia és Monaco képviseletén is hasonló küldeményekre bukkantak volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


