"Nem biztos, hogy méltó az EU-elnökségre"
A luxemburgi külügyminiszter diktárornak nevezte Orbánt
A luxemburgi külügyminiszter bírálta kedden egy interjújában a magyar parlament által aznap hajnalban elfogadott médiatörvényt. Jean Asselborn szerint az Európai Bizottságnak sürgősen fel kell lépnie a jogszabály ellen.
2010.12.22 11:07MTI"A tervezet egyértelműen sérti az Európai Unió szerződéseinek szellemét és betűjét. Felveti a kérdést, hogy egy ilyen ország méltó-e az EU vezetésére" - mondta a Németországban tartózkodó Asselborn telefonon a Reutersnak, utalva arra, hogy Magyarország január 1-jén átveszi az unió soros elnökségét.

"(A törvény) közvetlenül veszélyezteti a demokráciát. Az állam ellenőrzést fog gyakorolni a vélemény fölött" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a jogszabállyal Magyarország hasonló csónakba kerül, mint amilyenben Fehéroroszország van.
"Mostanáig (Aljakszandr) Lukasenkát (fehérorosz elnököt) tekintették az utolsó diktátornak Európában. Nem ez lesz a helyzet, amikor a törvény hatályba lép" - mondta Asselborn.
Kapcsolódó írások:
- Elfogadta a médiatörvényt az Országgyűlés
- Választás Fehéroroszországban: Lukasenka szerint az ellenzéki tüntetések "bűncselekmények"
- Megszabná a kormány a bűnügyi hírek arányát
- Az EBESZ szerint nem volt legitim a fehérorosz elnökválasztás
- Újabb mutyi-gyanú, újabb büntetőeljárás indult
- A médiatörvény végszavazásának elhalasztását követelik szakmai és civil szervezetek
- Megmutatjuk! Daimon Hill írta az új médiatörvényt
- Nem engedték Orbánhoz a Népszabadság sajtómunkásait
- Orbán a médiatörvényről- "A szabályozás nagyon európai"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


