Nyilatkozatai miatt jelentenék fel
Román szélsőségesek megfosztanák Tőkést román állampolgárságától
Két szélsőségesen nacionalista román szervezet, a Vatra Romaneasca Egyesület (UVR) és az Új Jobboldal (Noua Dreapta) bűnvádi feljelentést tesz Tőkés László ellen a Románia nemzeti ünnepével kapcsolatos nyilatkozatai miatt.
2010.12.10 17:47MTIEzek "határozottan felkérik" a hatóságokat, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét fosszák meg román állampolgárságától, mert - mint fogalmaznak - "amúgy sem az ország érdekeit képviseli".
A pénteki romániai sajtó e két szervezet csütörtöki közleményét idézi, amelynek címe: Kik azok, akik uszítanak. Az UVR és az Új Jobboldal élesen bírálja, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) november 19-i ülését éppen a Magyar Országházában tartották.
Rosszallják azt a szerintük "diplomatikusnak egyáltalán nem nevezhető módot, ahogyan a magyarországi Fidesz és a Jobbik tiltakozott" az ellen, hogy a Budapesti Nemzeti Színházban kulturális rendezvényeket szervezzenek december elsején, a román nemzeti ünnepen.
A két román szervezet Tőkés László nyilatkozatait tartja a legsúlyosabbnak, amelyek szerint december elseje a magyarok számára gyásznap. A román nacionalista szervezetek vezetői jelezték: emiatt bűnvádi feljelentést tesznek Tőkés ellen, akárcsak Toró T. Tibor ügyvezető elnök ellen.
Ugyanakkor felkérik az állami hatóságokat, hogy Tőkést fosszák meg román állampolgárságától, Torót utasítsák ki az országból, az EMNT-t pedig helyezzék törvényen kívül.
Kapcsolódó írások:
- Tőkés László: máig hatnak Trianon következményei
- Hazaárulással vádolják Tőkés Lászlót!
- Az Európai Parlament alelnökévé választották Tőkés Lászlót
- Tőkés László élete legnagyobb próbatételeként éli meg a válást
- Tőkés László közzétette az egyházát figyelő román securitatés tisztek névsorát
- Tőkés: az autonómiáért munkálkodó magyar erőknek össze kell fogniuk
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


