"Hogy is gondolhattuk"
Mégis brutális halál vár az iráni asszonyra
A "nyugati média híresztelésével ellentétben" nem engedték szabadon Szakine Mohammadi Astiani iráni asszonyt, akit a férje meggyilkolásában való bűnrészesség és házasságtörés miatt megkövezés általi halálra ítéltek - jelentette pénteken az angol nyelvű Press-TV.
2010.12.10 07:49MTI, ma.huA berlini székhelyű Bizottság a Megkövezés Ellen emberi jogi szervezet szóvivője csütörtökön közölte, hogy valószínűleg visszanyerte szabadságát az iráni asszony.
Mina Ahadi azt mondta: Astianival együtt, akinek érdekében mozgósították a nemzetközi közvéleményt, szabadon engedték fiát és ügyvédjét is.
A 43 éves, kétgyermekes Szakine Mohammadi Astianiról nyáron derült ki, hogy brutális kivégzés vár rá, bár a nemzetközi sajtó hetek alatt felkapta az ügyet és különféle emberjogi szervezetek próbálnak segíteni a nőn. Astiani bűne az iráni hatóságok szerint kétrendbeli házasságtörés, valamint őt vádolják néhai férje megölésével is.
Az asszonyt 14 sorstársával együtt tartják fogva hónapok óta, de a többiekkel ellentétben Szakine története azért kapott a szokottnál nagyobb visszhangot, mert az ítéletet bizonyítékok híján, pontosabban egy "bírói tudomás" megfogalmazású hézagos jogszabályra alapozták.
A nő visszatérő szereplője az iráni bíróságoknak, 2006-ban állították először ítélőszék elé, akkor kétszeres házasságtörésért kapott 99 korbácsütést. Ügyvédje szerint már ekkor is jogellenes volt az eljárás, mert a nő az azerbajdzsán kisebbség tagjaként nem is értette pontosan a bírósági szövegeket. Később férje meggyilkolásáért fogták perbe, ám amikor ez a vád megdőlt, újra elővették házasságtörési ügyét, annak ellenére, hogy a büntetést azért már megkapta.
A nemzetközi nyomás hatására Szakine kivégzését elhalasztották, de a törvényhozók úgy döntöttek, nem helyezik hatályon kívül a halálbüntetést, pusztán annak módját "mérséklik", kövezés helyett akasztásra változtatták a büntetést. Helyzetét korábban mégsem tartották teljesen reménytelennek, a bajban ugyanis nem volt magára hagyatva.
Nemcsak ügyvédje, az emberjogi aktivistaként is híres Mohammad Mostafaie állt ki az asszony mellett, hanem a szokásoktól eltérően teljes támogatást kap két gyermekétől, 22 éves Sajad fiától és 17 éves Farideh lányától. Előbbivel rendszeresen beszélgethet a börtönben, Sajad pedig a figyelem ébrentartása végett ezekről a beszélgetésekről a nemzetközi sajtónak is rendszeresen beszámolt.
Az iráni hatóságok akkor felszólították, hogy hagyjon fel a mobiltelefon használatával, ám arról nem tudni, időközben elzárták-e ezt a csatornát.
Nem kerülnek nyilvánosságra a kivégzések
A többi információt is igyekeztek mindenáron blokkolni, a szégyenérzet miatt például ritkán kerülnek nyilvánosságra maguk a kivégzések is: senki nem akarja, hogy kiderüljön, valaki foltot ejtett a családon.
Shadi Sadr iráni ügyvéd szerint a kormány csak azért nem adott még zöld utat Astiani megkövezésére, mert tartanak a nemzetközi reakcióktól és a figyelemtől, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy az amúgy is nyugatellenes Iránra hogyan hat a külső befolyás.
A 43 éves anyáért már síkra szállt Emma Thompson, Colin Firth, Juliette Binoche és Sir David Hare drámaíró is, elítélve a kegyetlen kivégzés gyakorlatát. A Nemzetközi Polgári és Politikai Jogok - amelyet Irán is elfogadott - megköveteli, hogy ha a halálbüntetést nem is törölték el, azt csak a legsúlyosabb bűncselekményekre alkalmazzák.
Astiani sorsa viszont ettől továbbra is bizonytalan, és elképzelni sem lehet, hányan sínylődnek hozzá hasonlóan ártatlanul, ámde még ennyi támogatást sem bírva az iráni siralomházakban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


