Kim Dzsong Il súlyos beteg?
Az észak-koreai vezér Peking küldöttével tárgyalt
A súlyosan beteg észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il csütörtökön Phenjanban fogadta a kínai diplomáciát felügyelő legmagasabb rangú kormánytagot, Taj Ping-kuo (Dai Bingguo) államtanácsost.
2010.12.09 09:36MTIKínai állami sajtóforrások a megbeszéléssel kapcsolatban emlékeztetnek arra, hogy a Koreai-félszigeten az utóbbi hetekben rendkívüli módon megnövekedett a feszültség egy novemberi, rendkívül súlyos incidenst követően, s Peking igyekszik mérsékelni Phenjan és Szöul szembenállását.
A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint "a két félnek az őszinte és elmélyült tárgyalások után sikerült konszenzusra jutniuk kétoldalú kapcsolataikat és a Koreai-félszigeten kialakult helyzetet illetően". Az észak-koreai KCNA hírügynökség még szűkszavúbban arról számolt be, hogy a tárgyalásokon "a két ország baráti és együttműködő viszonyának fejlesztéséről és egy sor, kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésről volt szó".
Taj a hírügynökségi jelentések szerint Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök üzenetét is átadta az észak-koreai vezetőnek. A kínai államtanácsos a közelmúltban Szöulban is járt.

Az Egyesült Államok már többször felszólította Pekinget, hogy fékezze meg phenjani szövetségesét. Az észak-koreai tüzérség november 23-án egy dél-koreai szigetre, a Sárga-tengeren lévő Jonpjongra csaknem kétszáz ágyúlövést adott le, amelyek közül körülbelül száz a szigeten csapódott be, négy embert megölve. Dél-Korea viszonozta a tüzet.
Az incidens óta ez volt az első eset, hogy Kim Dzsong Il egy magas rangú külföldi személyiséggel találkozott. Kína volt egyébként az egyetlen nagyhatalom, amely a tüzérségi támadás után nem ítélte el Phenjant.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


