Pokolgépes támadások a tudósok ellen
Felrobbantottak egy iráni atomtudóst Teheránban
Pokolgépes támadásokat követtek el két iráni atomtudós ellen hétfőn Teheránban. Az egyik tudós meghalt, a másik, valamint mindkettőnek a felesége megsebesült - jelentette több helyi médium.
2010.11.29 09:15MTIA két merényletet azonos módon követték el közel egy időben a város különböző pontjain. Mindkét tudós az autóját vezette éppen munkába menet, és a feleségek is velük utaztak, amikor mindkét helyszínen motorosok a gépkocsi szélvédőjére helyezték a pokolgépet.
A támadásban Madzsid Sariari, a Sahid Behesti egyetem fizikaprofesszora, egyúttal az Iráni Nukleáris Társaság tagja meghalt - jelentette a Farsz hírügynökség. A másik tudós, Ferejdun Abbászi, aki a lézertechnikára szakosodott fizikaprofesszor ugyancsak a Sahid Behesti egyetemen, megsebesült.
Korábbi jelentések szerint az egyik támadásban megsebesült az egyik motoros is, de erről az iráni médiumok újabban nem szólnak.
Az utóbbi években még legalább két másik atomtudóst öltek meg az országban. Az iráni hatóságok szerint ezeket a gyilkosságokat nyugati hatalmak megbízásából hajtották végre az iráni atomprogram meghiúsításának céljával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


