Népszavazáson döntöttek
Svájcban szigorodik a bevándorlási törvény
Az első adatok szerint többséget kapott Svájcban a vasárnapi népszavazáson a bevándorlókra vonatkozó törvény szigorítása.
2010.11.28 18:00MTIA svájci televízió jelentését a pontosabb számítógépes előrejelzések is alátámasztják, eszerint 53 százalék támogatja, hogy a bűncselekmény miatt elítélt külföldieket automatikusan kitoloncolhassák az országból.
Ahhoz, hogy az új törvény hatályba léphessen, a kantonok többségének is meg kell azt szavaznia. Ezenkívül a parlamentnek is van egy javaslata, amelynek értelmében a kitoloncolást meg kell előznie egy bírói vizsgálatnak - ezt a javaslatot végül elutasította a többség.
A népszavazást a Svájci Néppárt (SVP) kezdeményezte, amely a bevándoroltakkal szembeni - az utóbbi években növekvő - ellenszenvre építve az alpesi ország legnagyobb politikai mozgalma lett. Az SVP plakátjai egyike fehér birkák csoportját ábrázolta, amint éppen egy fekete társukat lerúgják a svájci zászlóról.
"Előbb a muszlimok és a minaretek, most a bűnözők" - idéz a brit Reuters hírügynökség egy libanoni bevándoroltat, aki nemrégiben kapta meg a svájci állampolgárságot. "Nem mindenki bűnöző közülünk" - fűzte hozzá. Hivatalos adatok szerint a 7,7 millió lakosú Svájc ötödét kitevő külföldiek túlreprezentáltak azok között, akik ellen vádat emeltek.
Eddig a súlyosabb bűncselekményt elkövetőket esetről estre megvizsgálták, mielőtt kitoloncolásukról döntöttek. Az automatizmust bevezető törvény az EU tiltakozását válthatja ki, ezért a svájci kormány ellenjavaslattal élt, amely a börtönbüntetés hosszától tette volna függővé a kiutasítást, ezt azonban a szavazók elutasítottak. Svájc tavaly nemzetközi tiltakozást váltott ki, amikor szintén népszavazáson tiltotta meg új minaretek építését.
A vasárnapi referendumon 58 százalékban elutasítottak egy másik javaslatot is, amely a tehetősebbekre kantononként minimum adót állapított volna meg. A bal-közép Szociáldemokrata párt (SP) az évi 250 ezer frank (43 millió forint) fölötti jövedelmekre vetett volna ki legkevesebb 22 százalékos adót.
A kezdetben népszerű javaslat támogatottsága akkor kezdett fakulni, amikor az üzleti élet képviselői arra figyelmeztettek, hogy az adó a magasabb jövedelműek és cégeik elköltözését indíthatja el.
Kapcsolódó írások:
- "Nőuralom" a svájci kormányban
- Mégsem kampányolnak Svájcban a halálbüntetés visszaállításáért
- Bíróság elé állítottak a prostituáltakat futtató magyarokat Svájcban
- Miért jött az alsóörsi feltételezett rendőrgyilkos Magyarországra Rambót játszani?
- Gyűlölet és parázsló viták a posztkommunista éra végén - a választásról cikkeztek Svájcban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


