Pokoli torony
Negyvenkilencre emelkedett a sanghaji tűzvész áldozatainak a száma
Negyvenkilencre emelkedett a sanghaji felhőkarcolóban történt tűzvész áldozatainak a száma - közölte kedden a Hszinhua hírügynökség.
2010.11.16 09:35MTIKorábbi jelentések 42 halálos áldozatról szóltak.
Hétfőn tűz ütött ki egy felhőkarcolóban Sanghaj központjának egyik sűrűn lakott városnegyedében. A 28 emeletes lakóépületen felújítási munkálatokat végeztek, amikor kora délután a lángok fellobbantak - egyelőre ismeretlen okokból.
Szemtanúk szerint először az állványzat kapott lángra, és a tűz ezután gyorsan átterjedt az épületre.
A tűzoltók mintegy nyolcvan járművel érkeztek a lángoló épülethez, és több mint négyórás küzdelemmel sikerült megfékezniük a lángokat. A 156 lakásos épületből több mint száz embert szállítottak a közeli kórházakba.
Négy embert őrizetbe vettek a sanghaji tűz miatt
Sanghajban a rendőrség őrizetbe vett négy embert, akiket a hétfői - legkevesebb 53 emberéletet követelő - tűzeset felelőseinek tartanak - jelentette a kínai média kedden.
Az előzetes vizsgálatok szerint a felújítás alatt álló és beállványozott 28 emeletes lakóépületben keletkezett tűzért engedély nélkül dolgozó hegesztők tehetők felelőssé.
A közbiztonsági miniszter a helyszínen hangsúlyozta, hogy a felelősökre súlyos büntetés vár. A legfrissebb jelentések szerint több mint száz embert szállítottak kórházba, a sérültek száma 70 fölött van, közülük 17-en vannak kritikus állapotban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


