"Jobb a világ Szaddám nélkül"
George Bush nem is akarta megtámadni Irakot?
George W. Bush korábbi amerikai elnök azt állította az NBC televízió egyik műsorának hétfő esti vendégeként, hogy ő egy "ellenzéki" volt saját kormányában.
2010.11.09 07:26MTIA volt elnök állítja: annak idején kezdetben ellenezte, hogy az Egyesült Államok megtámadja Irakot, míg végül csatlakozott azokhoz, akik erőt akartak alkalmazni Szaddám Huszein ellen.
Bush abból az alkalomból vendégeskedik különböző tévék műsoraiban, ad rádió- és lapinterjúkat, hogy kedden jelenik meg Döntések ideje (Decision Points) című memoárkötete.
"Én még esélyt akartam adni a diplomáciának" - mondta. Arra a kérdésre, hogy alelnöke, Dick Cheney vette-e rá őt Irak megtámadására, azt válaszolta, hogy ennek nincs jelentősége. Mint elnök "én döntöm el, hogy mikor támadunk. Lehet, hogy (Dick Cheney) azt mondta: menjünk, de én azt, hogy ne" - mondta.
A média által készített szemelvény szerint Bush kijelenti könyvében: "Senki nem érzett olyan undort és volt olyan dühös, mint én, amikor kiderült, hogy nincsenek tömegpusztító fegyverek Irakban", pedig ilyenek létével indokoltuk a háborút.
Mindazonáltal a volt elnök nem szabadkozott a háború miatt az NBC műsorában. "Ha bocsánatot kérnék, az azt jelentené, hogy rossz döntést hoztam. Viszont nem gondolom, hogy rossz döntés volt. Jobban érzi magát a világ Szaddám Huszein nélkül" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


