Végül megadta magát a férfi
Túszejtés a párizsi BMW székházban!
Megadta magát hétfő délután az a férfi, aki néhány órával korábban több személyt túszul ejtett a BMW német autógyár franciaországi székhelyén, a Párizs közeli Montigny-Le-Bretonneux-ben - közölte a rendőrség.
2010.11.08 16:22MTIA francia rendőrségnek az egyik elit egységét - amely éppen a túszejtés helyszínéhez közel vett részt kiképzésen - azonnal a helyszínre irányították. Az úgynevezett Raid embereinek erőszak alkalmazása nélkül sikerült rávenniük a túszejtőt, hogy adja meg magát.
A "fegyveres egyén" a rendőrség szerint kora délután fogott a túszejtési akcióba, amelynek okai egyelőre nem ismertek. Az Europe 1 kereskedelmi rádió korábban azt jelentette, hogy az autógyár egyik volt alkalmazottja egy eladót és egy telefonközpontost fegyverrel túszul ejtett. A férfi a túszejtés során állítólag a levegőbe lőtt, de senki nem sérült meg, valamint megpróbálta felgyújtani a székházat.
Patrick Lucas, a BMW France termékkommunikációs vezetője megerősítette, hogy nem történt személyi sérülés a túszejtés során. A sajtófőnök sem tudta megmondani, hogy mik lehettek az elkövető indítékai és személyazonosságát sem fedte fel. Azt viszont elmondta, hogy a tettes akcióját azzal kezdte, hogy a székház csarnokában félelemkeltési céllal a levegőbe lőtt.
A kommunikációs vezető szerint az alkalmazottaknak a fele sem tartózkodott a túszejtés idején a székházban, csak mintegy 70-80 személy volt bent a munkahelyén, de ők maguktól elhagyták az épületet, amikor megtudták hogy a földszinti csarnokba bejutott egy túszejtő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


