Előkerül a cetli?
Blama: nem találja rekordlottóját a brit nyertes
Nem találja lottószelvényét egy brit nyugdíjas, aki - saját állítása szerint - minden idők legnagyobb brit lottónyereményét vehetné fel, ha a cetli előkerülne. A helyzet azonban a brit lottótársaság szerint nem teljesen reménytelen.
2010.10.20 18:13MTIA EuroMillions nevű, kilenc európai országban játszott nemzetközi lottójáték halmozódó főnyereménye már 113 millió fontnak (37 milliárd forint) megfelelő összegre rúgott, amikor az október 8-ai húzásra végre valaki megjátszotta a nyertes számokat.
A Camelot, a játék nagy-britanniai szervezője nem sokkal később bejelentette, hogy a nyertes szelvényt Nagy-Britanniában vásárolták, és ez az eddigi brit lottófőnyeremény-rekord.
A pénzért azóta sem jelentkezett senki, ám a The Daily Telegraph, a legnagyobb konzervatív brit napilap szerdai híre szerint egy nyugdíjas hölgy, aki a közép-angliai Coventry városában lakik, most bejelentette, hogy övé a nyeremény - csak éppen a szelvény nincs meg.
A névtelenséget kérő állítólagos nyertes elmondta, hogy a cetlit valószínűleg férje kidobta a szemétbe. Azt, hogy övé a rekordnyeremény, onnan tudja, mert egy jegyzetfüzetbe mindig felírja a megjátszott számokat.
"A férjem minden héten elszedi tőlem a szelvényeket ... ezért írom le mindig a számokat" - magyarázta a 70-es éveit taposó hölgy. Hozzátette, hogy felforgatta az egész házat, átkutatta férje zsebeit és a saját táskáját is, de szelvény nem került elő.
A Camelot mindazonáltal közölte, hogy az elveszett szelvények tulajdonosainak harminc napon belül írásban kell bejelenteniük nyereményigényüket, amelyet alaposan, minden lehetséges bizonyítékra kiterjedően megvizsgálnak.
Átnézik például a nyertes lottót értékesítő üzlet biztonsági kameráinak felvételét, kiderítendő, hogy az igénylő valóban vett-e ott lottót, és megnézik, hogy az üzlet elektronikus lottóárusító rendszerének nyilvántartásában tényleg szerepel-e a nyertes számsor.
Ha mindez igazolja az igénylő állításait - és 180 napon belül nem jelentkezik senki más a nyertes szelvénnyel a kezében -, akkor van remény a nyeremény kifizetésére.
A vállalat szerint "előfordult már néhányszor", hogy nagy összegű lottónyereményeket elveszett szelvények tulajdonosainak kifizettek. Bárki legyen is a nyertes, a húzás óta máris mintegy 100 ezer font (több mint 30 millió forint) kamatveszteséget szenvedett el a hatalmas nyereményösszeg felvételének elmulasztása miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:57 Egyeztet a hódmezővásárhelyi és a szabadkígyósi önkormányzat a Wenckheim-kastélyról
- 6:55 Magyar Péter: már a teljes politikai elit támadja Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot
- 22:50 Leszállás közben hátast dobott egy repülőgép a torontói Pearson repülőtéren - videó
- 20:11 Sulyok Tamás kitüntette Aleksandar Vucic szerb elnököt
- 18:58 Kedden és szerdán lezárások lesznek Budapesten delegáció közlekedése miatt
- 16:56 Hétfő estétől elrendelték a vörös kódot a hideg idő miatt
- 14:54 Ferenc pápa állapota további kórházi kezelést tesz szükségessé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06