A magyarok nem viselkednek civilizáltan?

"A nyelvtörvény nemcsak diszkriminatív, de veszélyes is"

Ha nem is gyűjtik össze az előírt százezer aláírást, mégis sikeres lehet a szlovák nyelvtörvény módosításáért, a szankciók törvényből való eltávolításáért indított petíció - nyilatkozta Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke.

2010.10.19 10:08ma.hu/duna tv

A politikus, aki tagja a petíciós bizottságnak, úgy látja: egy későbbi, a mostaninál esetleg diszkriminatívabb szándékú kormány kezében veszélyes lehet a nyelvtörvény mostani formája – azért is kell azt megváltoztatni.

Az MKP elnöke a szlovák-magyar kapcsolatok további megoldandó problémáiról is beszélt. Kisebbségi ügyekben még sosem sikerült összegyűjteni egy petíció parlamenti megtárgyalásához szükséges százezer aláírást – mondta Berényi József a Duna TV Hattól nyolcig stúdiójában.

Úgy látja: ha tíz-harmincezer közötti számban sikerülne aláírást összegyűjteni, már az is jelezné a társadalmi igényt, ami aztán érvként szolgálhatna a nyelvtörvényt jobbítani szándékozó képviselőknek a még előttük álló parlamenti vitában. Az aláírásokat gyűjtő petíciós bizottság – melynek az MKP elnöke is tagja – és a petíció célja is az, hogy a törvényhozók vegyék ki a pénzbírságot lehetővé tevő, és az egyéb diszkriminációs rendelkezéseket a szlovákiai nyelvtörvényből.

Berényi József megjegyezte: annál inkább is szükség lenne erre, mert „soha nem lehet tudni, milyen kormányok jönnek Szlovákiában”.

A szlovákiai magyar politikus megjegyezte: abban biztos, hogy a most hatalmon lévő kormány nem fog büntetni, de nem lehetnek biztosak benne, hogy idő múltával nem jöhet egy ilyen szempontból rosszabb vezetés. Amelynek aztán kezére játszhatnak a nyelvtörvényben maradó büntetési tételek – érvelt Berényi.

Az MKP-s politikusok számára leginkább az a fájó, hogy a nyelvtörvény okán most úgy tűnnek fel a szlovákiai magyarok, mintha nem használnák megfelelően az államnyelvet, vagy nem informálnák a lakosságot két nyelven - magyarul és szlovákul is - ott, ahol és amikor arra szükség van.

„Pedig aki ott él, az pontosan tudja, hogy nem így van. A polgármestereink, önkormányzati képviselőink, államigazgatásban dolgozó embereink tudják, mikor kell két nyelven tájékoztatni, nincs szükség semmilyen pénzügyi szankcióra. Sőt, utóbbi éppen azt sugallja a szlovák társadalom felé, hogy a magyarok nem viselkednek civilizáltan” - érvelt Berényi József.

Hozzátette: éppen a kisebbségi és nem a többségi nyelvet kellene védeni erős szankciókkal.

"Rajtunk mindenfajta párbeszéd segít. Ha a magyar kormányzat és a két ország parlamenti pártjai között nyílt párbeszéd folyik, akkor az mi helyzetünkön javítani szokott" – reagált a Hattól nyolcig felvetésére az MKP elnöke.

Megjegyezte: nem szabad ugyanakkor felülni a mosolydiplomáciának. Konkrét programokban kell megegyezni – mondta Berényi József.

A nyelvtörvényen túl további nyitott kérdésként említette az állampolgárság ügyét. „Továbbra is érvényes még az a törvény, mely szerint aki felveszi január elsejétől a magyar állampolgárságot, az elveszíti a szlovákot. Most lesz egy kezdeményezés,ami megpróbálja ezt kezelni. Magyarországnak - a kormánynak és a parlamenti pártoknak - is figyelemmel kell kísérnie és véleményeznie a folyamatot, természetesen mi sem maradunk csendben” - szögezte le Berényi József.


A szlovákiai magyar politikus kijelentette: tartanak tőle, hogy a jövőre esedékes népszámlálás az ott élő magyarság számának drámai csökkenését mutatja majd ki.

„Ezt nem lehet egyszerűen mosolydiplomáciával megoldani, hogy majd valamit teszünk a magyarokért. Valószínűleg egy komolyabb jogbővítésre lenne szükség ahhoz, hogy megőrizhessük identitásunkat, és a közösség ne tűnjön el” - nyilatkozta Berényi József a Duna Televízióban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.