Az elnök úrnak nincs húsz perce
Kövér kikosarazta a Hidat - csak az MKP-val találkozik
Nem kíván találkozni a szlovákiai Híd párt képviselőivel Kövér László. Az Országgyűlés elnöke csütörtökön érkezik Pozsonyba kétnapos látogatásra, ám a szlovákiai magyar pártok közül csak a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökével tárgyal majd
2010.09.29 07:23MTIA magyar politikus pénteken részt vesz a V4-es országok házelnökeinek találkozóján. Hivatalos programjából kiderül, hogy nem lesz Bugár–Kövér találkozó.
Mi próbáltuk kezdeményezni, először azt a választ kaptuk, hogy talán húsz percet sikerül szorítani az elnök úr programjából, végül azt mondták, hogy ilyesmire nem lesz lehetőség” – mondta a lapnak nyilatkozva Bugár Béla, a Híd elnöke. Kövér László csütörtök délután az MKP székházába látogat, ahol Berényi József pártelnökkel közös sajtótájékoztatót tart. Örülök, hogy hozzánk eljön, azt, hogy a Híddal találkozik-e vagy sem, nem kívánom kommentálni” – közölte Berényi.
Kövér a közelmúltban többször bírálta a Hidat, egy hónapja elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy Bugár kijelentése szerint a szlovákiai magyarok autonómiájának kérdése jelenleg nem aktuális.
Sajnálatosnak tartom, hogy a magyar kormány egy szlovákiai magyar parlamenti párt véleményére nem kíváncsi, és egy parlamenten kívüli párt kétes információi alapján tájékozódik a szlovákiai politikáról. De ez az ő döntésük. Mi hajlandóak vagyunk találkozni vele, de csak partnerként" - szögezte le Bugár.
"A pártelnök nem hiszi, hogy az lenne Kövér és a Fidesz problémája, hogy a Híd nem színtiszta magyar párt. Romániában az RMDSZ-szel sem ápol jó viszonyt a Fidesz, pedig abban egyetlen román sincs" - írja a lap.
Ha nem működnek velünk együtt, nem tudjuk őket tájékoztatni bizonyos kérdésekben, erre pedig talán szükségük lenne. De ez az ő döntésük, amivel 150 ezer szlovákiai magyar szavazó véleményét hagyják figyelmen kívül” – magyarázta Bugár. A magyar kormányzás szlovákiai stratégiai partnerének az MKP-t tekinti, az elnök úr látogatásán a házelnöki találkozó hivatalos résztvevőin kívül csak a stratégiai partnerrel kíván találkozni” – válaszolta a lap kérdésére Kövér kabinetjének sajtófőnöke.
Ravasz Ábel politológus szerint a Fidesz és a Híd viszonya a szlovákiai önkormányzati választásokig biztosan nem változik. Addig még próbálják a felszínen tartani az MKP-t, ha itt is elbuknak, akkor talán a Fidesz, pragmatikus párt lévén, változtatni fog stratégiáján. De a következő lépést mindenképp nekik kell megtenniük” – vélekedik a politológus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


