Öngyilkos merénylő gyilkolt
Két rendőrt is megöltek a terroristák Csecsenföldön
A Csecsenföld parlamentjében kedden reggel kitört lövöldözés kezdete után mintegy 20 perccel a terroristákat már meg is semmisítették - jelentette ki az Oroszországhoz tartozó autonóm köztársaság elnöke, Ramzan Kadirov Groznijban.
2010.10.19 11:14MTIA legfőbb ügyészség mellett működő nyomozati bizottság hivatalos közlése szerint a terroristákon kívül az akcióban három ember vesztette életét, köztük két rendőr. A terroristák egyike közvetlenül a parlament épületénél felrobbantotta magát, két másik pedig behatolt az épületbe, és elbarikádozta magát a földszinten, de a különleges hadművelet során mindkettő felrobbantotta magát.
A támadókon kívül két rendőr és egy civil személy vesztette életét.
A sérültek száma 17, közülük hat rendőr és 11 polgári személy. Dmitrij Medvegyev elnököt tájékoztatták a történtekről, és Ramzan Kadirov csecsenföldi elnök beszámolt a helyzetről a telefonon érdeklődő Vlagyimir Putyin kormányfőnek is.
Szakértők szerint az épületben esetleg pokolgépet helyezhettek el, ezért a helyszínen a fegyveresek megsemmisítése után tűzszerészek láttak munkához. Később mindenki visszatérhetett az épületbe, és a parlament ülése a korábbi terveknek megfelelően megkezdődött.
Emberi test maradványai hevernek az úttesten Groznijban 2010. október 19-én (fotó: MTI)
A RIA Novosztyi hírügynökség értesülése szerint a képviselők érkező autói között behatolt a parlament területére egy személyautó, amelynek két utasa öngyilkos merényletet követett el, további két fegyveres pedig bevette magát az épületbe, és tűzharcba kezdett az őrséggel.
A források szerint a lövöldözés néhány percig tartott, majd a bent lévő civileket - köztük a parlament elnökét - evakuálták, az épületet körülvették több fegyveres testület egységei, és különleges hadművelet keretében megkezdték a terroristák megsemmisítését.
Az incidensről tájékoztatták Rasid Nurgalijev orosz belügyminisztert, aki Groznijban tartózkodik, hogy a Rendőrség Napja alkalmából kedden értekezletet tartson a csecsenföldi belügyminisztériumban. Nurgalijev sürgős megbeszélést tartott Ramzan Kadirov elnökkel. A különleges hadművelet befejezése után a miniszter elismeréssel szólt a helyi belügyi szervek eljárásáról. A nyomozás folyik, a részletek tisztázására külön operatív csoportot alakítottak.
Dagesztánban a grozniji események nyomán megerősítették a biztonsági intézkedéseket. Oroszország sikertelenül igyekszik megfékezni az Észak-Kaukázusban az iszlám szélsőségesek tevékenységét.
Csecsenföld e szempontból jó ideig kivételnek tűnt: a Moszkva iránt lojális Ramzan Kadirov elnök kiszorította a köztársaságból a szélsőségesek többségét, így ott viszonylagos nyugalom honolt. A nyáron azonban a bandák szervezett támadást indítottak a Kadirov-klán faluja ellen, s most a parlamentet támadták meg.
Az Oroszországtól való függetlenségért küzdő szeparatisták mozgalma gyakorlatilag már nem létezik, és az iszlám szélsőségességet a helyi vezetők szerint a végletes szegénység, a klánok közötti harcok, a korrupció, és a rendvédelmi szervek kemény fellépése táplálja: a szélsőségeseket lehetőség szerint megsemmisítik, s nem ritkán civilek is áldozatul esnek a rendkívüli hadműveletekben.
A helyi iszlám vezetők azt hangsúlyozzák, hogy az iszlám békés vallás, nincs köze a szélsőségességhez, és hogy a fegyveres bandák az eredetitől eltérően, saját érdekeik szerint értelmezik az iszlámot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


