Szemét vagy kincs van a tengerfenéken?
A spanyolok nem engedik idegen kezekbe kincseiket
Spanyolország nem hagyja többé, hogy idegen roncsvadászok kezébe kerüljenek a tengerfenéken nyugvó történelmi örökségei, ezért saját kincskereső kampányba kezdett, ám egyelőre nem tudni, hogy a hadihajók által őrzött part menti merülő helyeknél értékes hajóroncsokat, vagy csak szemetet rejt a sötétség.
2010.10.10 09:30MTIA Spanyolország délnyugati részén fekvő Cádiz városának partjainál két aknakereső hajó és más vízi cirkálók is őrzik azokat az Atlanti-óceánon lévő pontokat, ahol feltehetőleg száz darab hajóroncs pihen a tengerfenéken. A különleges óceánsírra a szeptember nyolcadikán megkezdődött és a tervek szerint két hónapon át tartó kincskereső kampány első szakaszában találtak rá - közölte Angeles Gonzalez-Sinde spanyol kulturális miniszter.
Spanyolország célja, hogy megakadályozza az olyan esetek megismétlődését, mint amikor a floridai Tampában működő Odüsszeusz Tengerkutató Vállalat 2007-ben rátalált egy spanyol gályára és nagyjából 500 millió dollár (98 milliárd forint) értékű ezüstérmét és egyéb műtárgyakat hozott a felszínre. A Nuestra Senora de las Mercedes nevű hajót 1804-ben, Portugália partjaitól délnyugatra süllyesztette el egy brit hadihajó. A spanyol gálya éppen Dél-Amerikából tartott hazafelé, több mint kétszáz utassal a fedélzetén.
Egy amerikai bíróság tavaly azt az ítéletet hozta, hogy a kincsek Spanyolország tulajdonát képezik, ám a vállalat fellebbezett a döntés ellen és azóta sem szolgáltatta vissza a zsákmányt, amely továbbra is az Egyesült Államokban van. Az eddig megvizsgált 15 területen mindössze egyetlen értékes leletet találtak, amely egy 18. századból származó horgony volt - adta hírül az El Pais nevű spanyol lap.
Carme Chacon védelmi miniszter és Gonzalez-Sinde kulturális miniszter a héten úgy nyilatkozott, hogy rendkívül fontosnak tartják a spanyol történelmi múlt örökségeinek megőrzését. "Amiben egyesek zsákmányt látnak, az számunka a történelmünk. Ahol mások aranyat keresnek, ott mi az örökségünket találjuk. Amit sokan kifosztanának, azt mi meg akarjuk védeni" - hangoztatta Chacon.
A kulturális tárca becslései szerint jelenleg több mint 3000 olyan terület van a spanyol part menti vizekben, amelyek többségben hajóroncsok, de emellett repülőgépek, tengeralattjárók és emberi települések maradványait is őrzik. Cádiz városának közelében összesen 800 ilyen roncs pihenhet a tengerfenéken.
A kampány során más part menti városokra is kiterjesztik majd a keresést, és a végső cél az országot övező hajósírok teljes térképének elkészítése lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


