Távozik a főtanácsadó
Fejek levágásába kezdett Obama?
Bejelentette közelgő távozását Barack Obama amerikai elnök gazdasági főtanácsadója: Lawrence Summers olyan időszakban távozik a washingtoni Fehér Házból, amikor a kormányzat azzal küszködik, hogy előrelépést mutasson fel a gazdasági helyzet miatt aggódó közvéleménynek.
2010.09.22 09:08MTIA Fehér Ház helyi idő szerint kedden kiadott közleményében tudatta, hogy az eddig az elnök Nemzeti Gazdasági Tanácsát vezető Summers az év végéig visszatér a Harvard Egyetemre professzori állásába.
Távozásával néhány hónapon belül Obama gazdasági tanácsadó csapatának immár a harmadik magas rangú tagja mond le.
Júniusban Peter Orszag, a Fehér Ház költségvetési hivatalának elnöke, szeptember elején pedig Christina Romer, az elnök melletti gazdasági tanácsadói tanács vezetője távozott hivatalából. Obamához közel álló források szerint az amerikai elnök jelentős mértékben támaszkodott Summers tanácsaira a 2008-2009-es pénzügyi válság legsúlyosabb időszakaiban.
Az elmúlt időben Obama pártjának, a Demokrata Pártnak egyes politikusai viszont bírálták amiatt, mert úgy vélték, nézetei túl közel állnak az amerikai pénzvilág központjának, a Wall Streetnek a véleményéhez, s a gazdasági csapattal kapcsolatos fehér házi vitákról is szivárogtak ki hírek a sajtóba. Miközben az Egyesült Államokban csaknem kétszámjegyű a munkanélküliség, a közvéleményt egyre inkább aggasztja, hogy döcögve halad a gazdaság talpra állása.
A Demokrata Párt attól tart, emiatt súlyos veszteségeket szenvedhet a novemberi részleges kongresszusi választásokon.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


