A francia hatóságok visszaküldték a romákat
Romák újabb csoportjait küldték haza Romániába
A francia bevándorlási és integrációs hivatal (OFII) által bérelt különgépeken Párizsból közel 160, Marseille-ből pedig 69 romániai roma, köztük 12 gyermek indult haza kedden Bukarestbe - közölték repülőtéri források, illetve a határőrség.
2010.09.14 19:05MTI
Alain Testot, az OFII területi igazgatója elmondta: a hivatal nem csak a járatot biztosította, hanem a hazatérő felnőtteknek 300 eurós támogatást, a gyerekeknek pedig 100 eurós segélyt is folyósít. A romáknak Marseille-ben kedden reggel a városi kerékpárstadionnál volt a gyülekező, ahonnan autóbuszokkal szállították őket a repülőtérre.
A várt száz személyből azonban csak 69-en jelentek meg. Alain Fourest, a dél-franciaországi városban a romákat segítő egyik helyi egyesület elnöke a helyszínen "botrányos és illegális, sötét színjátéknak" minősítette az eljárást. Véleménye szerint a családok "gyomorgörccsel" indultak útnak, mert "aközött választhatnak, hogy kényszerből visszamennek a származási országukba vagy pedig éhen halnak és a rendőrség naponta zaklatja őket".
Az újabb kiutasításokat megelőzően Brice Hortefeux belügyminiszter módosította annak a körlevélnek a szövegét, amelyben a tárca az illegális telepek felszámolását kéri a prefektúráktól.
A hétfőn este kiadott utasítás már nem tartalmazza azt a diszkriminatív utalást, hogy "elsősorban a cigánytáborok" megszüntetésére kell a hatóságoknak törekedniük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


