Nekiesett a városi kasszának
Nyakon csípték a bújkáló tornaljai polgármestert
Egyik barátja gömörhorkai házában elfogta csütörtökön a szlovák rendőrség a majdnem két hónapja bújkáló Dubovsky Lászlót, Tornalja polgármesterét, akit hivatali jogkörrel való többrendbeli visszaélés és hűtlen kezelés miatt keresték július 13. óta keresték a nyomozók
2010.09.03 11:12MTIEzt írja az Új Szó című pozsonyi napilap pénteki címlapján. Dubovskyt Lászlót a nagyrőcei (Revúca)járásbíróságra vitték, ahol az ügyével foglalkozó bíró dönt vizsgálati fogságba vételéről.
A lap értesülései szerint a nyomozók lakossági bejelentés alapján fogták el a több mint ötven napja bujkáló polgármestert. A Rozsnyói járásban lévő, Tornaljától (Tornal'a) alig tizenöt kilométerre fekvő Gömörhorkán (Gemerská Horka) a polgármester egy vállalkozó ismerőse szüleinek családi házában tartózkodott. A vállalkozó ellen szintén eljárás folyik, őt is figyelték a nyomozók. Az idén májusban lezajlott időközi önkormányzati választásokon harmadszor is megválasztott polgármestert – az egykori Sláger rádió reggeli műsorában "Dubcsek" néven szerepelt –. Eltűnésének napján két rendőr ment kereste fel állandó lakhelyén, hogy kihallgatásra előállítsa. Ekkor Dubovsky még készségesen velük tartott a városi hivatalba, hogy onnan bizonyos iratokat magához vegyen. Ott viszont kizárta az épületből a rendőröket, majd a hátsó kijáraton megszökött.
A polgármester azóta ismeretlen helyen tartózkodott, augusztus utolsó napján azonban bejelentkezett egy magyarországi kereskedelmi rádió reggeli műsorába, amelyben nagy visszatéréséről és ártatlanságáról beszélt. Dubovsky László ellen hivatali jogkörrel való többrendbeli visszaélés és hűtlen kezelés miatt folyik eljárás.
A nagyrőcei járásbíróságon júniusban tárgyalták először az ügyét. Ha a bíróság előtt bebizonyítják az ellene felhozott vádakat, a polgármesterre több éves börtönbüntetés szabható ki , amelyet súlyosbíthat a hatóság félrevezetésének, a nyomozás akadályozásának minősíthető szökése és bujkálása.
Keddi rendkívüli ülésén a városi képviselő-testület hiányzás miatt megvonta a bujkáló polgármester havi fizetését - írja az Új Szó.
A helyi képviselők szerint jelentős megtakarítás a városi kasszának, ha nem fizetik ki a korábban megszabott bruttó 2900 eurós fizetést (840 ezer forint) a bujkáló és a munkáját emiatt elhanyagoló Dubovskynak, továbbá erkölcsileg is megkérdőjelezhető lenne, ha munkavégzés nélkül kapna fizetést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:06 A Columbia Egyetem teljesíti a Trump-adminisztráció által támasztott feltételeket
- 6:04 Újraválasztották Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökévé
- 22:51 Folytatódik a változékony időjárás
- 20:51 Dílereket fogott el Gyöngyösön a rendőrség
- 18:50 Visszatértek Romániába a Tate fivérek
- 16:49 Süth Miklós: még nem vagyunk túl a ragadós száj- és körömfájás járvány nehezén
- 14:48 Nébih: hatósági intézkedések a szlovákiai ragadós száj- és körömfájás betegség miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06