Ennyi volt, Rambo hazamehet
Gates: az USA már nem áll háborúban Irakban
Az Egyesült Államok, miután befejezte katonai küldetését, már nem áll háborúban Irakban, a történelem majd megítéli, hogy megérte a harc - jelentette ki szerdán az arab országban tartózkodó Robert Gates amerikai védelmi miniszter újságírók előtt.
2010.09.01 13:33MTIAz Irak középső részén elhelyezkedő Camp Ramadi amerikai támaszponton a politikus hangoztatta: a harci műveletek befejeződtek az országban. Hozzátette ugyanakkor, hogy folytatják a munkát az irakiakkal a terrorizmus elleni harcban. Sok tanácsot és szaktudást adnak majd az irakiaknak - mondta Gates.
A miniszter egy kérdésre, hogy megérte-e háborút folytatni, azt mondta, hogy ez részben attól függ, Irak mennyire válik a demokrácia támaszává a Közép-Keleten. Úgy vélekedett, az amerikaiak valami olyat tettek, ami megérte az áldozatot, a vérontás nem volt fölösleges. Várni kell még arra, hogy ezt egészében miképpen kell értékelni.
Hozzátette: a gond ezzel a háborúval az amerikaiak számára az, hogy az előfeltevések, amelyekkel háborúba indultak, nem bizonyultak valósnak. Még ha a végeredmény az Egyesült Államok szempontjából kedvező is, mindig beárnyékolja majd az, ahogy a háború kezdődött.
A két fő feltevés az volt, hogy Szaddám Huszein akkori diktátor rezsimje tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, és kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal.
Egy amerikai katona azt a kérdést tette fel Gatesnek, vajon az Egyesült Államok megőrzi-e jelenlétét Irakban 2012 után, amikor az iraki vezetéssel kötött megállapodás alapján távozniuk kell az országból. A miniszter erre azt válaszolta, hogy minden ilyen javaslatot az iraki kormánynak kell kezdeményeznie.
Ahhoz azonban, hogy ilyen kérdés egyáltalán felmerüljön, előbb meg kell alakulnia az iraki kormánynak, amire az Egyesült Államok továbbra is vár. Irakban a március 7-i választások óta nincs kormány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


