A menedékhelyen lehetnek
34-en a föld alatt: beomlott egy bánya Chilében
Beomlott egy bánya Chile északi részén, az Atacama-sivatag régiójában helyi idő szerint csütörtök este, aminek következtében legalább 34-en a föld alatt rekedtek - közölte a rendőrség.
2010.08.06 10:13MTIA baleset a fővárostól, Santiagótól 834 kilométerrel északra, Copiapó város közelében történt.
A bánya körülbelül 300 méter mélységben szakadhatott be, a munkások pedig még lejjebb dolgoztak. Állapotukról egyelőre nincs információ.
A mentőalakulatok nagy erőkkel dolgoznak, és próbálnak kapcsolatba lépni a föld mélyén rekedt emberekkel. A mentési munkálatokat a környékbeli városok tűzoltóságának önkéntesei is segítik.
"Megvizsgáljuk az előzményeket és a baleset körülményeit, s megpróbálunk kapcsolatot létesíteni a csapdába szorult emberekkel. Mindent megteszünk, hogy kiszabadítsuk őket" - magyarázta a helyszínre érkezett újságíróknak Ximena Matas, a régió intendánsa (az elnök által a körzet élére kinevezett vezető).
A hatóságok elmondták: úgy tudják, hogy ebben a mélységben a bányászok rendelkezésére áll egy menedékhely a túléléshez egy bizonyos ideig elegendő felszereléssel.
"Egyelőre csak annyit tudunk, hogy a bányászok a föld mélyén rekedtek. Bízunk benne, hogy jól vannak, mert elvileg a menedékhelyen kell lenniük" - mondta el Matas.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


