Budd Chiari-szindrómája volt
Meghalt a gyilkosságokat megrendelő műsorvezető
Meghalt egy brazíliai televíziós bűnügyi műsor vezetője, akit azzal vádoltak, hogy pusztán a nézettség növelése céljából gyilkosságokat rendelt meg.
2010.07.28 19:38MTIAz 51 éves Wallace Souza szívroham következtében halt meg - közölte szerdán egy Sao Pauló-i kórház szóvivője. Wallace Souza volt rendőrt, a helyi törvényhozás tagját, a Canal Livre című kriminalisztikai műsor egykori népszerű házigazdáját összesen öt bérgyilkosság megrendelésével gyanúsította meg Amazonas állam rendőrsége.
A műsorvezető, aki ellen drogcsempészés és bűnszövetséghez való tartozás miatt is vizsgálat folyt, kitartott ártatlansága mellett, de októberben mégis feladta magát a rendőrségnek, miután lejárt a helyi törvényhozás tagjaként élvezett mentelmi joga.
A rendőrség szerint Souza halálbrigádot szervezett más drogcsempészek kivégzésére. A hatóságok szerint a megrendelt gyilkosságokkal dupla célt ért el: likvidálta a riválisait és növelte műsorának nézettségét.
Souza az 1980-as években indította az Amazonas szövetségi állambeli Manausban a népszerű bűnügyi műsort, majd az itt szerzett népszerűségét politikai karrierje építésére használta fel: háromszor választották meg a szövetségi állam törvényhozásának tagjává, miközben a műsorvezetéssel sem hagyott fel.
Műsorában gyakran lehetett látni exkluzív felvételeket hátborzongató gyilkosságokról, amelyeket - mint az később kiderült - ő maga rendelt meg.
A férfi a Budd Chiari-szindróma nevű ritka betegségben szenvedett, amely vérrögképződést okoz a májban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


