Egy 25 éves nő a 21. áldozat
Már huszonegy halálos áldozat Duisburgban
A duisburgi technozenei fesztiválon szombaton kitört tömegpánik halálos áldozatainak száma huszonegyre emelkedett.
2010.07.28 12:36MTI
Szerdára virradóra a kórházban belehalt sérüléseibe egy 25 éves nő az Essen melletti Heiligenhausból.
A duisburgi ügyészség a boncolási eredményekre hivatkozva korábban azt közölte, hogy a végzetes tolongásban szerzett mellkasi zúzódások okozták a Love Parade áldozatainak halálát, mindegyikük megfulladt. A sebesültek száma körülbelül ötszáz.
A holttestek eltemetését három nappal a katasztrófa után engedélyezték. Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány belügyminisztere, Ralf Jäger a nyomozás további eredményeiről közölt részleteket szerdán.
A Süddeutsche Zeitung című müncheni lap hasábjain annak a véleményének adott hangot, hogy a nyomozás a Love Parade szervezőjével, Rainer Schallerrel szemben mutathat fel terhelő bizonyítékokat.
A német napilap szerint Schaller cége figyelmen kívül hagyta a hatóságok aggályait, a cég állítólag teljesen hamisan mérte fel, hogy a látogatók tömegei miként oszlanak el a rendezvény területén. Schaller ezzel szemben úgy véli, hogy a rendőrség követett el hibákat a bebocsátási pontoknál. Adolf Sauerland duisburgi polgármesteren is egyre nagyobb a nyomás.
A kereszténydemokrata politikus médiaértesülések szerint nem vesz részt az áldozatok emlékére rendezendő gyászünnepélyen, mert jelenlétével "nem akarja provokálni a hozzátartozókat, és érzelmeiket sem akarja megsérteni" - írta a Rheinische Post szerdán.
Lehet azonban, hogy a döntés mögött valójában biztonsági megfontolások állnak, Sauerlandot ugyanis halálosan megfenyegették - vetette fel rendőri forrásokra hivatkozva a napilap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06