130 ezren hagyták el Magyarországot
Intenzív kilépő forgalom Röszkénél
Csütörtök reggeltől vasárnap estig negyvenötezer járművel összesen 130 ezren hagyták el Magyarországot a röszkei határátkelőhelynél, ahol esetenként a két órát is elérte a várakozási idő.
2010.07.18 18:47MTIErről tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t vasárnap este, amikor folyamatossá vált az átkelő forgalma.
Az elmúlt négy napban a Nyugat-Európából szabadságukra hazainduló vendégmunkások miatt több alkalommal is el kellett terelni az M5-ös autópálya forgalmát Mórahalom és Tompa irányába - mondta Szenti Szabolcs.
A következő hétvégén is intenzív forgalom várható a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán, s a szabadságukról visszatérő vendégmunkások miatt már a belépő oldalon is sorok alakulhatnak ki.
A főhadnagy ezért azt tanácsolta az utazóknak, elindulás előtt tájékozódjanak az aktuális várakozási időről.
Szükség esetén a gyorsabb határátlépés érdekében célszerű Tompa, illetve Tiszasziget felé kerülni, utóbbi átkelőt a magyar és szerb állampolgárok vehetik igényben naponta 8 és 18 óra között – tette hozzá a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06