Hűvösödő viszonyok
Betámadt a "gonosz orosz"? Moszkva magyarázatot vár az amerikai kémügyre
Oroszország arra számít, hogy magyarázatot kap az Egyesült Államoktól a kémbotrány ügyében.
2010.06.29 11:05MTISzergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden - Jeruzsálemben tartott sajtóértekezletén - kijelentette, hogy Moszkva nem kapott információkat a történtekről. Úgy fogalmazott, hogy "különös műgonddal" választották ki a pillanatot a kémügy kirobbantására. Az amerikai igazságügy-minisztérium hétfőn jelentette be, hogy tíz, Oroszországnak dolgozó kémet lepleztek le és vettek őrizetbe az Egyesült Államokban.
Amerikai sajtóhírek szerint két csoportban dolgoztak az ügynökök, és Moszkvában készült különleges számítógépeken keresztül a New York-i ENSZ-központban dolgozó orosz diplomatákkal álltak kapcsolatban.
Az orosz külügyminisztérium sajtóosztálya kedden első reagálásában annyit közölt, hogy tanulmányozzák az Egyesült Államokban közzétett beszámolókat.
Hangsúlyozta, hogy az információk ellentmondásosak. Oroszország washingtoni nagykövetsége nem kommentálta érdemben a kémbotrányt, a Szergej Ivanov vezette orosz felderítő szolgálat pedig némaságba burkolózott.
Vlagyimir Kolesznyikov, az alsóház, vagyis az állami duma biztonsági kérdésekkel foglalkozó bizottságának elnökhelyettese, volt főügyészhelyettes a hidegháború csökevényének nevezte a kémügyet, s úgy vélte, hogy Moszkva azonos választ adhat a vádakra. A politikus újságírók előtt kifejtette: nem titok, hogy Oroszországban továbbra is működnek az amerikai hírszerző szolgálatok.
"Nincs kétségem afelől, hogy a reagálás (Oroszország részéről) adekvát lesz" - mondta. Hozzátette ugyanakkor, hogy különösen furcsának tűnnek a történtek az amerikai és az orosz elnök közelmúltbeli találkozójának fényében, mivel az elnökök fiatal politikusok, akik a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére törekednek.
A kémbotrány felfújására azok törekednek, akik megpróbálják megtorpedózni az orosz-amerikai kapcsolatok pozitív alakulását - fűzte hozzá. Mark Urnov, a moszkvai gazdasági főiskola politológiai fakultásának dékánja viszont úgy gondolja, hogy a kémbotrány nem okoz törést a kétoldalú viszonyban, az amerikai félnek nem érdeke felnagyítani az ügyet.
"Elkapták őket, hát elkapták. Csak az a példátlan, hogy tizenegy embert kaptak el egyszerre" - mondta a politológus, emlékeztetve arra, hogy Oroszországban is fülön csíphetnek amerikai kémeket.
Kép, amelyen Anna CHAPMAN, Vicky PELAEZ, a Richard Murphy néven szereplő férfi, a Cynthia Murphy néven szereplő nő és a Juan Lazaro néven szereplő férfi (b-j) (fotó: MTI)
Mihail Ljubimov író, a felderítés veteránja óvott az elsietett következtetésektől, ám szerinte bizonyos kérdéseket felvetnek az amerikai nyilatkozatok. Az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy nem világos számára a pénzmosás vádja, hiszen az elhárítás ilyesmivel eddig nem foglalkozott.
Általános kijelentésnek tartja a kémtevékenység folytatásának vádját, így nem érthető számára az sem, hogy mivel is foglalkoztak az őrizetbe vett személyek.
Bár a véletlent sem tartja kizártnak, gyanúsnak tartja azt is, hogy közvetlenül Dmitrij Medvegyev orosz elnök amerikai látogatása után került napvilágra a kémügy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


