"Nem tudunk emelkedni"
Lezuhant egy kisrepülőgép Kanadában, mindenki meghalt
Felszállás után lezuhant egy kisrepülőgép Kanadában, Québec város közelében szerdán. A fedélzeten tartózkodó hét ember életét vesztette - közölték a repülőtéri hatóságok.
2010.06.23 19:08MTIAz Aéropro nevű helyi légiközlekedési vállalat repülőgépe - egy Beechcraft King Air - helyi idő szerint reggel hat órakor szállt fel a Québec melletti Jean-Lesage reptértől, majd onnan északnyugatra, egy mezőn csapódott be. A tűzoltókat a lángokba borult repülő látványa fogadta.
A baleset okairól egyelőre csak annyit tudni, hogy a pilóta engedélyt kért az irányítótoronytól a visszafordulásra, mert a jobboldali motorral gondok akadtak.
"Nem tudunk emelkedni" - mondta a pilóta. A repülőgép pár pillanattal később kigyulladt, és két kilométerre a kifutópályától földnek csapódott. Az Aéropro alelnöke sajtótájékoztatón számolt be a balesetről, amelyet érthetetlennek nevezett. Ő maga is több ezer órát repült ilyen géppel - mondta -, és tudja, hogy egy motorral is jól megy, és gond nélkül le lehet szállni vele.
A pilóta is többéves gyakorlattal rendelkezett - közölte.
A kétmotoros kisrepülőgép a Québec tartomány északi részén fekvő városba, Sept-Iles-be tartott. Öt utas és kétfőnyi személyzet volt rajta. A légi közlekedési hatóság elrendelte a vizsgálatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


