Dear Friend Hitler
Tiltakoznak az indiai zsidók egy Hitlerről szóló film ellen
Élesen tiltakozik India néhányezres zsidó közössége egy Adolf Hitler utolsó napjait feldolgozó, jelenleg készülő bollywoodi film ellen; a tiltakozások hatására a film főszereplője már vissza is lépett.
2010.06.18 13:06MTI"Figyelembe véve azt az indulatot, amelyet a film kivált egyes rajongóimból, úgy döntöttem, visszalépek a szereptől, mivel tiszteletben tartom az érzéseiket" - indokolta döntését Anupam Kher. Az 55 éves, elismert indiai színész alakította volna a náci diktátort.
A Kedves barátom, Hitler (Dear Friend Hitler) című film az alkotók közleménye szerint bepillantást enged a Führer "bizonytalanságába, karizmájába, paranoiájába és merő zsenialitásába". Rakes Randzsán Kumár rendező ugyanakkor hangsúlyozta: filmje nem dicsőíti Hitlert. A tervek szerint jövő hónapban mozikba kerülő alkotás híre felháborodást váltott ki India mintegy ötezer fős zsidó közösségében.
"Bárki is készíti ezt a filmet, az tudatlan, vagy egyenesen kétes, sötét szándékkal teszi ezt ... megsértik egy olyan közösség érzéseit, amelynek tagjai nagyon sokat szenvedtek" - hangoztatta Jonathan Solomon, az indiai zsidók szövetségének elnöke.
Nem ez az első eset, hogy az indiai zsidó közösség tiltakozása sikerrel jár. 2006-ban egy kis mumbai étterem arra kényszerült, hogy nevét Hitler keresztjéről (Hitler's Cross) Kereszt Caféra (Cross Café) változtassa.
Egy évvel később egy ugyancsak mumbai lakberendező cégnek kellett NAZI elnevezésű új ágytakaró-szériáját átkeresztelnie, valamint a terméket reklámozó brosúrából a horogkereszteket eltávolítania.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


