Ján, és az európai demokrácia
Csáky nem vitázik Slotával
Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke nem vesz részt azokban a választási kerekasztal-beszélgetéseken, amelyekre meghívást kap Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke is - közölte a magyar párt szóvivője hétfőn Pozsonyban.
2010.06.07 19:18MTIDunajsky Éva szerint az MKP elnöke ezekben a napokban olyan televíziós és rádiós kerekasztal-vitákra kapott meghívást, amelyeken Slota is ott lenne. Ezeken Csáky nem kíván részt venni.
"Az MKP-nek az az álláspontja, hogy néhány elektronikus médium és a kereskedelmi televíziók néhány szerkesztője is felelősséget viselnek azért, hogy 2006-ban emelkedett Ján Slota és az SNS népszerűsége, s ezzel a közéletbe olyan politikai stílus került, amely a fejlett demokráciákban teljes mértékben elfogadhatatlan" - mondta az MTI tudósítójának Dunajsky.
Hozzátette: az MKP-nak változatlanul elvi álláspontja, hogy a párt képviselői nem tárgyalnak, illetve nem ülnek le egy asztalhoz olyan politikusokkal, valamint olyan pártokkal, akik és amelyek nem teljesítik az európai demokrácia megfelelő kritériumait.
Szlovákiában június 12-én tartanak parlamenti választásokat.
A közszolgálati televízió és a rádió már eddig is több választási vitaműsort közvetített, s most a Markíza kereskedelmi televízió is kerekasztal-vitákat szervez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


