Megszakították a kapcsolatot
Durva lőporszag: harckészültségbe helyezték az észak-koreai hadsereget
Kim Dzsong Il észak-koreai vezető állítólag harckészültségbe helyezte az ország hadseregét - jelentette kedden a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
2010.05.25 07:41MTIEgy Észak-Koreával foglalkozó dél-koreai megfigyelő csoport úgy értesült, hogy Kim Dzsong Il parancsát egy magas rangú katonai tisztségviselő jelentette be.
A külvilág számára elérhető észak-koreai médiumok eddig nem tettek említést a parancsról, és egyelőre dél-koreai részről sem reagáltak a hírre. A Koreai-félszigeten az utóbbi hetekben kiéleződött a feszültség, miután március végén elsüllyedt egy dél-koreai hadihajó az észak-koreai tengeri határ közelében, és 46 tengerész a tengerbe veszett. Egy nemzetközi vizsgálat szerint a hadihajó tragédiáját egy észak-koreai torpedó okozta, Phenjan viszont mindeddig tagadta a vádat, és háborúval fenyegetőzött. Ri Mjong Bak dél-koreai államfő hétfőn bejelentette, hogy Szöul megszakít minden együttműködést és kereskedelmi kapcsolatot Észak-Koreával, és szorgalmazni fogja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa fogadjon el szankciókat a kommunista rezsim ellen.
A Pentagon közölte, hogy előbbre hozzák az amerikai és a dél-koreai haditengerészet korábban elhatározott közös gyakorlatát.
"A közeli jövőben" esedékes gyakorlaton a tervek szerint tengeralattjárókat mozgósítanak majd, és kipróbálják a két ország tengeralattjáró-elhárító képességeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


