Felismerték egy holttestben
Elnézték: életben van egy halottnak hitt horvát nő
Életben találta a rendőrség azt a horvát nőt, akit egy hónappal korábban szülei felismertek egy holttestben, s ennek alapján halottnak nyilvánítottak.
2010.05.21 13:13MTITea Buricot a héten a rendőrség találta meg Split déli részén egy lakásban, ahová házastársi erőszak miatt hívták ki őket. Mivel a nő zavart volt, és nem rendelkezett a személye azonosításához szükséges iratokkal, a rendőrök ellenőrizték ujjlenyomatait. Ekkor derült ki, hogy Buricot szülei már halottnak nyilvánították.
Április 15-én ugyanis a szülők egy Split kikötőjében talált 44 éves női holttestet saját lányukként azonosítottak, eltemették, s meggyászolták gyermeküket. Marina Kraljevic-Gudelj, a rendőrség szóvivője elmondta, nem használtak DNS-vizsgálatot a jó állapotban lévő holttest azonosításához, mivel négy rokon, köztük az állítólagos szülők is azonosították az elhunyt személyt.
A DNS-elemzést - mivel ez Horvátországban nagyon drága eljárásnak számít - csak akkor alkalmaznak, ha a holttest nem azonosítható, vagy vélhetően erőszakos halálesetről van szó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


