8 év büntetőtábor Mihail Hodorkovszkijnak
Éhségsztrájkot kezdett az olajmilliárdos
Éhségsztrájkba kezdett Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnás, a Yukos egykori főrészvényese tiltakozásul az ellen, hogy hétfőn újra három hónappal meghosszabbították a vizsgálati fogságot számára és volt üzlettársa, Platon Lebegyev számára.
2010.05.18 08:02MTIHodorkovszkijt és Lebegyevet 2005-ben ítélték 8 év büntetőtáborra egyebek között adócsalás és pénzmosás vádjával, de 2008 telén újabb eljárást indítottak ellenük, és tavaly februárban vizsgálati fogságba helyezték őket, ami az enyhébb büntetőtábor helyett gyakorlatilag szigorított börtönt jelent.
Márciusban kezdődött meg második perük, amelyben egyebek között azzal vádolják őket, hogy a 1998-2004 közötti időszakban összesen 896,1 milliárd rubel értékű pénzt, illetve kőolajat loptak továbbá 487,4 milliárd rubelt és 7,5 milliárd dollárt mostak tisztára. Elítélésük esetén újabb hosszú szabadságvesztést szabhatnak ki rájuk.
A perben az ügyészség számtalan tanút vonultatott fel, Hodorkovszkij viszont napokon át igyekezett - a kívülálló számára meggyőzően - érthetővé tenni, hogy kőolajat nem lehet csak úgy ellopni, és nyoma van, hogy a Yukos cégeinél kitermelt mennyiség az állami vezetékekbe folyt.
Hodorkovszkij éhségsztrájkját a legfelső bíróság elnökéhez intézett - és a sajtó jóvoltából az interneten megjelent - levelében jelentette be, amelyben tiltakozása kapcsán arra hivatkozik, hogy a vizsgálati fogság meghosszabbítása számos jogszabályt sért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


