A szenátus is jóváhagyja?
Engedhetnek Argentinában a homoszexuális pároknak
Elfogadott szerdán az argentin alsóház egy törvénytervezetet, amely - ha a szenátus is jóváhagyja - lehetővé teheti a homoszexuális párok házasságkötését a dél-amerikai országban.
2010.05.05 19:25MTI"A szerelem nem a heteroszexuálisok tulajdona" - hangsúlyozta az egyik képviselő, aki a tervezet mellett szavazott. "Ha a törvény előtt mindannyian egyenlők vagyunk, miért akarnánk másképp nevezni az azonos nemű párok szövetségét?" - tette hozzá.
A tervezett jogszabály legvitatottabb rendelkezése, hogy engedélyezné az azonos nemű párok számára gyerekek örökbefogadását is. Ha a törvényre a szenátus is áldását adja, Argentína lehet az első állam a többségében katolikus vallású latin-amerikai régióban, amely lehetővé teszi az azonos neműek házasodását.
Ma Mexikóváros az egyetlen hely Latin-Amerikában, ahol a homoszexuálisokat ugyanazok a jogok illetik meg a házasság és az örökbefogadás terén, mint a heteroszexuális párokat.
A katolikus egyház térségbeli vezetői "perverznek" és "erkölcstelennek" minősítették az azonos neműek házasságát, ám az argentin közvéleményt nem osztja meg különösebben a kérdés.
Az ország kozmopolita fővárosa, Buenos Aires közismerten "melegbarát" nagyváros, ahol több, kifejezetten homoszexuális vendégkört kiszolgáló bár, étterem és hotel működik.
A világon eddig kevés országban engedélyezték az azonos neműek házasságát.
A homoszexuálisok csak Kanadában, Hollandiában, Belgiumban, Spanyolországban, Norvégiában, Svájcban, Dél-Afrikában és az Egyesült Államok néhány államában léphetnek törvényes frigyre. Portugáliában a köztársasági elnök jóváhagyására vár a vonatkozó törvény.
Latin-Amerikában csak a homoszexuális élettársi közösséget ismerik el Kolumbiában és Uruguayban, valamint az argentin fővárosban és a Texasszal határos Coahuila mexikói szövetségi államban.
Kapcsolódó írások:
- Újabb botrány az egyházban: homoszexualitással vádolják az atyákat
- Homoszexuális volt az "angol beteg"?
- Rekordot döntött a Big Brother döntője Brazíliában
- A homoszexuális katonákat okolta egy amerikai tábornok a srebrenicai mészárlásért
- Nő a HIV-fertőzöttek száma a homoszexuálisok és a drogosok körében
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


