Nem jó most szigetnek lenni
Vulkánkitörés - Nagy-Britanniában okozta a legnagyobb gondot a légtérzár
Szigetország jellege miatt valószínűleg Nagy-Britanniában okozta a legnagyobb utazási gondokat az izlandi tűzhányó kitörése miatt elrendelt hatnapos légtérzárlat.
2010.04.22 15:16MTIA brit repülőterek normál körülmények között naponta 5.500 járatot és több mint félmillió utast fogadnak és indítanak. A legnagyobb forgalmat a londoni Heathrow bonyolítja le, itt naponta átlagosan 1.250 járat és 180 ezer utas fordul meg.
A brit nemzeti légitársaság, a British Airways - saját becslései szerint - naponta 15-20 millió fontot, a legnagyobb repülőtér-üzemeltető, a Heathrow-t is birtokló BAA naponta 5-6 millió fontot veszített. A brit légiforgalmi kapacitás a légtérzár napjaiban teljesen kiesett, így az utazni - főleg a hazatérni - próbálók több százezres tömege a kompokra, illetve a vonatokra zúdult.
Az első hozzáférhető adatok szerint a Nagy-Britanniát Franciaországgal és Belgiummal összekötő, óránként 300 kilométeres sebességgel közlekedő Eurostar szuperexpresszeken az ilyenkor szokásosnál 30 százalékkal többen utaztak. A társaság szerelvényein a légtérzár csütörtöki elrendelése és keddi feloldása között becslések szerint 80 ezren keltek át a Csatornán.
A legnagyobb komptársaság, a P&O azt közölte, hogy a hétvégén a szokásos néhány száz helyett 11 ezer gyalogos - vagyis a kompokra jármű nélkül felszálló - utast szállított. A légtérzárlat utolsó időszakában elsősorban a friss gyümölcs kezdett kifogyni a brit szupermarketek polcairól, mert e termékek zöme légi úton érkezik Nagy-Britanniába.
Brit sajtóértesülések szerint Kenyában és Brazíliában ezer tonna gyümölcs maradt a termelők nyakán a brit légiforgalmi tilalom miatt. A legnagyobb beszerző, a Tesco áruházlánc ugyanakkor kenyai beszállítóinak termékeit spanyolországi célállomásokra juttatta el a légtérzár napjaiban, és onnan teherautóval fuvarozta tovább nagy-britanniai üzleteibe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06