Mindent borít a gyilkossági index
Irakban büntetlenül ölik az újságírókat
A sajtó munkatársainak tevékenysége továbbra is Irakban a legveszélyesebb egy nemzetközi jogvédő szervezet kedden nyilvánosságra hozott 2010-es jelentése szerint.
2010.04.21 07:28MTIA Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű, New York-i székhelyű szervezet listáját toronymagasan vezeti Irak a büntetlenségi index alapján: a közel-keleti országban az utóbbi évtizedben 88 sajtómunkatárs lett gyilkosság áldozata, és a hatóságok egyik esetben sem tudták kézre keríteni az elkövetőket.
A CPJ büntetlenségi indexe, amelyet idestova harmadik éve publikál a szervezet, a 2000 és 2009 közötti adatok felhasználásával adja meg az adott országban egymillió lakosra eső megoldatlan újságíró-gyilkosságok számát. A listára azok az államok kerülnek fel, ahol legalább 5 eset maradt felderítetlen. Idén ezt a határt tizenkét ország lépte át, köztük több olyan is, amelyet működő demokráciaként és jogállamként tart számon a világ, így például India, Mexikó és Oroszország. A pozitív példa idén Brazília és Kolumbia, négy megoldatlan esettel Brazília le is került a listáról. A CPJ idei jelentése szerint Irak, Szomália és a Fülöp-szigetek a legveszélyesebb hely a sajtó munkatársai számára. Irak a kezdetek óta vezeti a listát a maga 88 elkövetett és egyúttal felderítetlen esetével, Szomália tavalyi harmadikként került a dobogó második fokára 9 esettel, a Fülöp-szigetek pedig a 2009. novemberi mészárlás után ugrott a hatodikról a harmadik helyre.
A jelentésben a bizottság egyebek közt megállapította: a helyzet Dél-Ázsiában a legrosszabb, a listás 12 országból 6 innen került ki. Az áldozatok 90 százaléka helyi újságíró volt, aki a korrupcióhoz, bűnözéshez és nemzetbiztonsághoz hasonló érzékeny témákkal foglalkozott. A riporterek harmadát tartották fogva vagy kínozták meg mielőtt megölték, ezt a módszert felkelők használják előszeretettel a világ sokkolására. Több helyen - így például Srí Lankán - a gyilkosságok következményeként a sajtó munkatársai elmenekülnek az országból, ami azzal járhat, hogy az adott állam teljesen kikerül a média fókuszából.
Tíz esetből 4-ben a gyilkosságot fenyegetés előzte meg, ami azért is érdekes, mert a harmadik helyezett Fülöp-szigetek legfelsőbb bíróságának egyik szóvivője nemrég nevetségesnek nevezte egy újságírót ért halálos fenyegetéseket.
A részletes angol nyelvű jelentés a következő URL-címen érhető el: http://cpj.org/reports/2010/04/cpj-2010-impunity-index-getting-away-with-murder.php
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


