"Alulról jövő" javaslatok
Az "emberek klímacsúcsát" rendezik meg Bolíviában
Környezetvédők, globalizációkritikus írók és aktivisták, őslakos és latin-amerikai vezetők gyűltek össze Bolíviában az "emberek klímacsúcsán", amelynek célja "alulról jövő" javaslatok megfogalmazása az év végi mexikói ENSZ-klímatárgyalásokra.
2010.04.20 17:25MTIAz Emberek világkonferenciája a klímaváltozásról és az anyaföld jogairól elnevezésű rendezvényre mintegy 18 ezer embert várnak a világ közel 130 országából, köztük a legszegényebbekből. A csütörtökig tartó eseményről Pablo Solon, Bolívia ENSZ-nagykövete úgy nyilatkozott: "ez az egyetlen módja, hogy a klímatárgyalásokat újra mozgásba hozzuk".
A szervezők elmondása szerint a konferencián a világ legszegényebbjeinek nyomorúságos helyzetére fognak fókuszálni, szemben a tavaly decemberi koppenhágai klímacsúccsal, ahol nagyrészt figyelmen kívül hagyták ezt a témát. A résztvevők közt találni Naomi Klein kanadai antiglobalista írót, aktivistát és José Bovét, a Via Campesina nemzetközi parasztmozgalom szóvivőjét, európai parlamenti képviselőt.
Meghívást kapott James Cameron, az Avatar című sikerfilm rendezője és James Hansen amerikai tudós is, aki az elsők között figyelmeztette a közvéleményt a klímaváltozás veszélyeire. A rendezvényen felszólal majd számos baloldali latin-amerikai vezető is, így Rafael Correa ecuadori, Fernando Lugo paraguayi, Daniel Ortega nicaraguai, Hugo Chávez venezuelai és Evo Morales bolíviai elnök. Utóbbi Koppenhágában tett javaslatait is megvitatják majd a konferencián, így többek között a nemzetközi klímaügyi bíróság felállításáról, valamint a nagy súlyú környezetvédelmi kérdésekben tartott globális referendumról szólót.
A bolíviai konferencia egy nappal azután veszi kezdetét, hogy Washingtonban a világ 17 legjelentősebb gazdaságának képviselői zárt ajtók mögötti előkészítő tanácskozásokba kezdtek a decemberi mexikói klímacsúcs közeledtével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


