Gyászol a világ
Obama is elutazik Kaczynski temetésére
Barack Obama amerikai elnök is elutazik a repülőszerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczynski lengyel elnök temetésére - tudta meg lengyel kormányzati forrásból hétfőn az amerikai Stratfor stratégiai elemző csoport, amely szerint a lépés részben a moszkvai befolyás kiegyensúlyozását szolgálja.
2010.04.12 15:49MTIKaczynski temetésén - amely a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap szerint szombaton lesz - ott lesz Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök is. A Stratfor szerint Putyin jelenléte nem meglepő, miután Dmitrij Medvegyev elnök érzelmes beszédben szólt a lengyelekhez a baleset estéjén, és gyásznapot hirdetett meg hétfőre egész Oroszországban.
Az orosz reakció egyelőre nem talált erőteljesebb visszhangra a lengyel elit és sajtó körében, jóllehet utóbbi méltatta az orosz együttérzést és a nyújtott segítséget. Az amerikai sajtó viszonylag visszafogottan számolt be a repülőgép-balesetről, túláradó érzelmeket csak az amerikai lengyel közösség részéről lehetett tapasztalni.
A Fehér Ház egy közleményre szorítkozott, amelyet rögtön a tragédia után hoztak nyilvánosságra. Obama döntése, hogy személyesen vesz részt a temetésen, ezért fontos lépés, amely a Lengyelország felé közelítő Oroszország ellensúlyozását szolgálja.
Az amerikai elnök a varsói utazással azt erősíti meg, hogy Egyesült Államok továbbra is Lengyelország elkötelezett szövetségese - írta a Stratfor.
Barack Obama a baleset után kiadott közleményében tudatta: felhívta Donald Tusk miniszterelnököt, és személyesen nyilvánította neki részvétét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


