A repülésirányító útmutatása süket fülekre talált?
Megtalálták Lech Kaczynski lengyel államfő holttestét
Megtalálták Lech Kaczynski lengyel államfő holttestét szombaton késő délután a Szmolenszkben reggel bekövetkezett repülőgép-katasztrófa helyszínén - értesült több orosz sajtószerv különböző forrásokból, de a hírt hivatalosan még nem erősítették meg.
2010.04.10 19:30MTIAz orosz légierő vezérkara késő délután bejelentette, hogy a lengyel elnököt szállító gép pilótája többször is figyelmen kívül hagyta a szmolenszki Szevernij repülőtér repülésirányítójának útmutatását.
"A pilótát Szevernijtől 50 kilométerre figyelmeztették, hogy a repülőtéren az időjárási viszonyok nem érik el a leszálláshoz szükséges minimumot. A pilóta úgy döntött, hogy egyelőre folytatja útját, és majd az utolsó pillanatban dönt, ami szokásos eljárás. Amikor másfél kilométerre volt a kifutópályától, a repülésirányítók észlelték, hogy a gép a kelleténél gyorsabban, nem a megfelelő ívben ereszkedik. Ekkor a repülésirányító utasította a pilótát, hogy hagyja abba az ereszkedést és vízszintesen repüljön tovább, amikor pedig a gép személyzete nem teljesítette az utasítást, többször is felszólították, hogy térjen ki más repülőtérre. A gép ennek ellenére folytatta a leszállást, s ez tragikusan végződött" - mondta el újságíróknak Alekszandr Aljosin altábornagy, az orosz légierő vezérkari főnökének első helyettese.
Hozzátette, hogy a szmolenszki Szevernij repülőtérre szombaton két lengyel és egy orosz gépnek kellett érkeznie, a másik lengyel gép - egy Jak-40-es - szerencsésen leszállt.
Az orosz légierő Il-76-os gépe leszállás közben kedvezőtlen időjárási viszonyok közé került, és egy másik repülőtéren szállt le.
Aljosin elmondta: az ismertetett adatokat a Szevernij repülőtér katonai repülésirányító csoportjától kapta, előzetes adatokról van szó, a végső következtetéseket az ezzel megbízott állami bizottságnak kell majd levonni.
Az altábornagy szerint a katonai repülésirányító csoport utasításainak teljesítése a katonai repülőgépek számára kötelező, a civil gépek számára csupán ajánlott.
Elmondta, hogy a Szmolenszk-Szevernij repülőtér a védelmi minisztérium hálózatához tartozik, így ott a repülésirányítást és a gépek kiszolgálását is a légierő végzi.
Végül hozzátette, hogy a repülőtér jelenleg működőképes, és emlékeztetett rá, hogy április 7-én ide érkezett Vlagyimir Putyin orosz és Donald Tusk lengyel kormányfő, hogy részt vegyenek a Szmolenszk környékén és másutt 1940-ben kivégzett mintegy 20 ezer lengyel tiszt és civil emlékére rendezett ünnepségen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


