13 embert még mindig keresnek
Egyre nő az észak-kínai bányabaleset áldozatainak száma
Huszonötre emelkedett az észak-kínai Sanhszi (Shanxi) tartomány szénbányájában március végén történt baleset megtalált halálos áldozatainak száma, 13 embert még mindig keresnek - közölte a mentők központjának a szóvivője pénteken.
2010.04.09 15:43MTIPéntekig 253 ezer köbméter vizet szivattyúztak ki abból a vangcsialingi (Wangjialing) bányából, amelyet március 28-án öntött el a víz, s amelyből több mint egy hét után 115 embert hoztak fel élve a felszínre.
A mentők továbbhaladása kockázatos, mivel az elérni tervezett tárnában túlságosan magas a víz, és a szomszédságában van az a használaton kívüli tárna, ahonnan minden valószínűség szerint a víz beömlött, s ahol a mérgező gáz szintje is magas.
A kínai online média címoldaláról lekerültek a bányakatasztrófa hírei, ami azt jelzi, a 115 bányász csodával határos megmenekülése után, több mint tíz nappal a balesetet követően már nem lehet jó hírekre számítani, fogytán a remény arra, hogy még túlélőket találnak.
Az előzetes vizsgálatok megállapították, hogy a szénbánya vezetése figyelmen kívül hagyta a vízszivárgásról szóló - baleset előtti - jelzéseket. A bányatulajdonos China National Coal Group helyettes vezetője korábban közölte, hogy az érintettek számíthatnak a kártérítésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


