Atomviták
Peking ott lesz az Irán ügyében összehívott hathatalmi találkozón
Kína ott lesz az iráni nukleáris kérdés rendezését szolgáló hathatalmi egyeztetésen - jelentette be hivatalosan a kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtökön.
2010.04.08 15:54MTIAz iráni kérdés rendezésében érintett hat ország, az Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Kína összeül New Yorkban ezen a héten, hogy megbeszélje az iráni nukleáris kérdést - közölte Csiang Jü (Jiang Yu) kínai külügyi szóvivő csütörtökön. Az országok megtárgyalják az iráni atomkérdés rendezésének diplomáciailag lehetséges módját, és megvitatják az érintett felek megoldási javaslatait - tájékoztatott Csiang, s ezúttal is aláhúzta: Kína mindig kitartott amellett, hogy a párbeszéd és a tárgyalás a legjobb útja a kérdés rendezésének.
Egyben kifejezte reményét, hogy valamennyi érintett megtesz mindent e cél elérése érdekében.
Korábbi híradások a megbeszéléseket a Teherán ellen tervezett új szankciók előkészítéseként emlegették, amibe sikerült Pekinget is bevonni. Kína, az ENSZ Biztonsági Tanácsának vétójoggal rendelkező egyik tagállama eddig hivatalosan nem adta jelét annak, hogy egyetértene a szankciók bármilyen formájával, sőt azok felmerülésekor következetesen kifejezte ellenzését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


