Nem hiteleznek tovább
Borzalmas: hajléktalanná válhatnak az amerikai nyolcas ikrek
Utcára kerülhet tizennégy gyermekével az egy éve nyolcas ikreknek életet adó nő Kaliforniában.
2010.03.22 11:10MTILehetséges, hogy Nadya Sulemannak el kell hagynia a Los Angeles közelében lévő otthonát, mivel apja elmaradt a ház részletének fizetésével - mondta el a hitelező Amer Haddadin a Los Angeles Times című napilapnak. Haddadin szerint megegyezett Suleman apjával, hogy havonta négyezer dollárt (772 ezer forintot) fizet az összesen 565 ezer dollárt (108 millió forintot) érő házért. A hónap elején lett volna esedékes a 450 ezer dolláros (86,8 millió forintos) végösszeg befizetése, a pénz azonban nem érkezett meg. "Én mentettem meg a gyerekeket. Amit pedig most a család csinál, egyáltalán nincs rendben. Bíróság elé fogom vinni az ügyet" - jelentette ki Haddadin a KABC televíziós csatorna egyik műsorában.
Suleman szóvivője szerint az ügyet az apa és Haddadin között kell rendezni, Nadya Suleman "csupán áldozat".
A nő tavaly januárban császármetszéssel hozta világra nyolcas ikreit. Jelenleg három babysitter segít neki összesen tizennégy kisgyermeke ellátásában. A kicsik mindegyike mesterséges megtermékenyítés útján fogant. Sokan vetik az egyedülálló, munkanélküli, szociális segélyből élő nő szemére, hogy mesterséges megtermékenyítései felelőtlenek és kockázatosak voltak.
Emellett egyesek úgy vélik, kihasználja a nyolcas ikreket azzal, hogy televíziós műsorokban mutogatja őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


