Informátoraik kiszolgáltatására kényszerítik őket
Észt lapok üres oldalakkal tiltakoznak egy új sajtótörvény ellen
Üres oldalakkal jelent meg csütörtökön több vezető észt lap, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány büntetőjogi eszközökkel akarja rákényszeríteni az újságírókat informátoraik kiszolgáltatására.
2010.03.18 12:09MTIA Postimees napilap, az A:ripa:ev gazdasági újság és az Ohtuleht bulvárlap üres címlappal került a kioszkokba, de az Eesti Pa:evaleht napilap, továbbá az Eesti Ekspress és a Maaleht képes hetilapok is üresen hagyták egy-egy oldalukat.
Akciójuk Rein Lang igazságügyi miniszternek "a sajtóforrások védelméről" elnevezéssel benyújtott törvényjavaslata ellen irányul, amelynek elfogadása az észt újságírók egyesületének és a lapkiadók szövetségének bírálata szerint is gyakorlatilag lehetetlenné tenné az oknyomozó újságírást Észtországban.
Lang ezzel szemben egy jelentős joghézag betöméseként védelmezi javaslatát. A balti országban már létezik egy ilyen jogszabály a televíziós újságírókra vonatkozóan.
A tévécsatornák ennek értelmében a bíróság kérésére kötelesek feltárni információik forrását. Az új törvényt április 7-én fogják szavazásra beterjeszteni a tallinni parlamentben. Észtország eddig az egyik legnagyobb sajtószabadsággal rendelkező országnak számított az egykori kelet-európai szocialista tömb utódállamai között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06