Két befolyásos vezetőt öltek meg?
Jemeni légicsapás az al-Kaida déli kiképzőtáborára
Csapást mért a jemeni légierő az ország déli részén az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet feltéttelezett állásaira, s a védelmi tárca hétfői bejelentése szerint a támadásban megölték a terrorszervezet két befolyásos vezetőjét.
2010.03.15 09:58MTIA tárca közleménye szerint a vasárnap légicsapásban megöltek - akiknek nevét nem közölték - a fővárostól, Szanaától 500 kilométerre fekvő táborukban "terrorcselekményekre készültek az ország létfontosságú objektumai ellen".
Helyi források korábban arról számoltak be, hogy a légitámadásban legalább húszan haltak meg. Jemenben tavaly év vége óta indult átfogó akció az országban működőd al-Kaida terrorszervezet felszámolására, miután az több terrorcselekményt is magára vállalt.
Jemen terrorfenyegetettségére azután irányult rá a nyugati közvélemény figyelme, hogy decemberben az al-Kaida helyi szárnya merényletet kísérelt meg egy Hollandiából az Egyesült Államokba tartó repülőgép ellen. Legutóbb március elején az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat 11 tagját fogták el a jemeni biztonsági erők Szanaában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


