"Hagyjanak fel a nagymagyar törekvésekkel!"
Slota: Amíg irredenta, ne lehessen az EU elnöke Magyarország
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szerint a pozsonyi kormánynak Brüsszelben javasolnia kellene, hogy Magyarország mindaddig ne tölthesse be az Európai Unió (EU) soros elnöki tisztségét, amíg fel nem hagy irredenta és nagymagyar törekvéseivel.
2010.03.14 18:40MTI - Fotó: PravdaJán Slota, az SNS elnöke pártja honlapján vasárnap megjelent közleményében úgy vélte, hogy Szlovákiának ezzel kellene tiltakoznia Sólyom László magyar köztársasági elnök szerbiai látogatásán tett kijelentései ellen.
"Sólyom kijelentése, miszerint a szlovákiai, szerbiai és romániai magyaroknak csak idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet, igazolja a nagymagyar sovinizmus fokozódását" - áll a dokumentumban.
A Slota által vezetett tömörülés óva int az "etnikai tűzzel folytatott játéktól", amely nem tartja tiszteletben az államok területi épségére és szuverenitására vonatkozó európai elveket.
"Az SNS-t komoly aggodalommal tölti el, hogy a gazdaságilag tönkrement, de revansista módon felkorbácsolt Magyarország tervszerűen viszályt szít a szomszédos államokkal, nem zárva ki a fegyveres konfliktust sem, főként Orbán Viktor kormányra kerülése után" - állítja Slota.
"Meglepett, hogy Sólyom elnök úr ilyen messzire ment el, és újra beavatkozik egy idegen állam belügyeibe" - jelentette ki a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában Pavol Hrusovsky, az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alelnöke.
Megjegyezte: szerinte Sólyomnak mint egy szomszédos ország elnökének azonban "politikai joga van" ehhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


