Nem vették figyelembe a veszélyt
Borzasztó! Kétszáz hómobilost temetett maga alá a lavina Kanadában
Mintegy 200 embert temetett maga alá egy hómobilverseny közben szombaton a kanadai Sziklás Hegységben lezúduló lavina, a katasztrófának halálos áldozatai is vannak.
2010.03.14 16:40MTIMint Brit Kolumbia tartomány rendőrsége vasárnap közölte, a hótömeg alól eddig három holttestet sikerült kiemelni, s mintegy tucatnyi a sérültek száma.
A hómobilverseny résztvevői közül többet eltűntként tartanak nyilván. Egyelőre nem tudni, hogy az áldozatok a versenyzők vagy a szintén 200 körüli néző közül kerültek-e ki.
A kutatás és mentés folytatódik. David Raven, a Vancouvertől északkeletre fekvő Revelstoke város polgármestere a hómobilosokat tette felelőssé a bekövetkezett tragédiáért.
Mint mondta, semmibe vették a lavinaveszélyre utaló hatósági figyelmeztetést. Ráadásul az előző nap lehullott friss csapadék tovább növelte hótömegek lezúdulásának a veszélyét.
Kapcsolódó írások:
- Borzalmas: Tizenhét órát volt lavina alatt - és túlélte!
- Osztrák és német hódeszkások lettek a lavina áldozatai Ausztriában
- A hegymászóknak a szűk völgyben esélyük sem volt kitérni a lavina elől
- Ketten meghaltak - öt hegymászót sodort el a lavina a Tátrában
- Borzalmas! Legkevesebb hat ember halálát okozta egy lavina Tirolban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


