Hottentotta nóta, műkedvelő fellépés
Botrányt okozott egy szélsőjobboldali finn párt képviselője egy hajókiránduláson
Botrányba fulladt az Igazi Finnek nevű finn szélsőjobboldali parlamenti párt egyik képviselőjének rasszista felhangokkal fűszerezett műkedvelő fellépése az elmúlt hétvégén egy, a párt által szervezett hajókiránduláson - adta hírül hétfőn egy finn napilap.
2010.03.09 17:18MTIPertti Virtanen éppen a Hottentotta nóta című bordalt fújta a Helsinki és Stockholm között közlekedő Gabriella komphajó színpadán, és egyúttal az interneten nemrég halálos fenyegetést kapott Astrid Thors bevándorlási miniszter asszonyon köszörülte a nyelvét.
Ekkor a kompot üzemeltető Viking Line hajózási vállalat illetékese váratlanul lekapcsolta az áramot, félbeszakítva az előadást. A szélsőjobboldali honatya a nézőközönség kurjongatása közepette harsogva azt kérdezte, vajon milyen a bőrszíne a gépteremben ülő technikusnak - írta a Helsingin Sanomat.
Virtanen az Uusi Suomi című konzervatív hírportálnak nyilatkozva sem tért jobb belátásra, és a hajóstársaság közbeavatkozó női alkalmazottját úgy minősítette, hogy "politikai rasszista", illetve "finnországi svéd vagy ilyesmi".
Az Igazi Finnek párt a 2007. évi parlamenti választásokon 4,1 százalékot szerzett. Közvélemény-kutatások szerint viszont a jövő évben esedékes következő voksoláson a szavazatoknak akár több mint 10 százalékát is besöpörheti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


