Senki sem érti az erős, kettős villámlás okát
Titokzatos "meteor" az égen: Szlovákia is felkapta a fejét
Különleges fény- és hangjelenséget észleltek vasárnap éjjel Szlovákiában Kassától egészen Poltárig - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.
2010.03.02 09:02MTIAz újság szerint február utolsó éjszakáján, fél tizenkettő után néhány perccel előbb erős, egyesek szerint kettős villanás volt észlelhető körülbelül a Szepes-gömöri-karszt vonulata fölött, majd igen erős hangot hallottak a környéken élők. Rozsnyón állítólag erős szag is kísérte a jelenséget.
A rendőrségnek semmilyen rendkívüli eseményről nem volt tudomása.
Néhányan attól is tartottak, hogy valamelyik környékbeli nagyüzemben történt robbanás, de ez a feltételezés sem igazolódott be. A meteorológiai intézet besztercebányai kirendeltségén sem tudtak semmilyen rendkívüli időjárási jelenségről, azt viszont elképzelhetőnek tartották, hogy egy erős, lokális vihar volt a körzetben. Nem igazolódott be az a feltételezés sem, hogy sugárhajtású repülőgép hangrobbanása okozta volna a jelenséget. A védelmi minisztérium szóvivője szerint a fény- és hangjelenség nem függ össze semmilyen katonai tevékenységgel.
A rejtélyes robbanást, amit több tízezer ember észlelt, a legnagyobb valószínűség szerint egy, a Föld légkörében felrobbant és a súrlódás miatt elégett, a szokásosnál nagyobb méretű meteorit vagy esetleg űrhulladék okozhatta. Ezt az eseményt hívják a csillagászok bolid jelenségnek.
Az űrből érkező test a légkörrel érintkezve felhevül, majd darabjaira hullik, a jelenséget erős fény- és hanghatás kíséri. Az égi jelenség eddigi értesüléseink szerint semmilyen anyagi kárt vagy személyi sérülést nem okozott, de annál nagyobb riadalmat keltett.
Olvasóink arról számoltak be, hogy Tornalján és környékén olyan erős volt a robbanás hangja, hogy az ablakok is beleremegtek - írja az Új Szó.
A jelenséget Észak-Magyarország egyes részein is észlelték. A magyar katasztrófavédelmi szakemberek szerint meteorit jelenséget láthattak a térségben élők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


